Szeifert Natália(37 idézet) |
Szerencsére nem kell olyan sok időt kibírni ezen a világon, hogy ne lehetne valahogy kibírni.
Egy olyan világban élünk, ahol az össznépi tanácstalanság felszámolása végett külön honlapja van annak, hogy a hétköznapi használati tárgyainkat (meg a csomagolásukat) melyik szelektív szemétgyűjtőbe kell dobni, mert már azt se tudjuk, hogy mi van papírból, fémből vagy műanyagból.
Azt hiszem, azért nem tudom megszokni az érzést, hogy olyan minden, mintha nem is lennék, mert úgy vagyunk kitalálva, hogy azt csak akkor szokjuk meg, amikor már nem vagyunk.
Ez a baj ezekkel, ezekkel a felnőttekkel, főleg a tanárokkal, mindig várnak valamit. Plusz cifrázzák. Készülhetnének a legrosszabbra, és akkor apró meglepetések érnék őket, de nem, ők folyton várnak tőled valamit.
Mindig a nagyobb testvérnek van előbb magnója, irigylem, de előbb-utóbb úgyis minden az enyém lesz. Mire az enyém lesz, már pont nem kell, na persze, mi az, hogy divat. Az az, hogy amikor rájövök, hogy nem is kell, addigra lesz valamim. Húgnak lenni, kisebb testvérnek lenni erről szól.
Az az igazi szegénység, ha valaki már álmodni sem mer, mondja anya, én meg rögtön sajnálni kezdem azt a valakit. Elképzelem, két nagy nyomorúságos szem, lefelé biggyedő száj, olyasvalaki ő, aki aztán igazán, de tényleg és nagyon szegény, hiszen álmodni nem kerül semmibe.
Azt kívánom, hogy amibe belefogok, az mind sikerüljön, ha igazán akarom, és mindent megteszek érte. Ezt kívánom magamnak a tizenharmadik születésnapomon is, de minek egészítem ki ezzel a kitétellel, hogy mindent megteszek érte, nem tudom. Nálam valami ilyesmit jelenthet a becsületesség.
Jó lehet egy fáról elnevezett utcában lakni, biztos sokkal jobb, mint olyanban, amit ismeretlen halottakról neveznek el.
A földgolyó egy úthálózatokkal beszőtt labda, akármeddig tudom pörgetni a talpam alatt, erős, rugalmas léptekkel akárhová el lehet jutni.