Széchenyi István

Széchenyi István

(112 idézet)

1791. szeptember 21. — 1860. április 8.
magyar politikus, író

Figyelés

Könyvek

 IdőKedvencHossz

Népek kormányaikkal való diszharmóniáját harmóniába hozni mindig nehéz, még akkor is, ha a vezetők és a vezetettek - amennyire lehet - világosan látnak. Ha azonban a népek rövidlátással vannak megverve, a hatalmon lévők pedig egyenesen vakok, akkor a harmónia megteremtése némiképp bizony meghaladja az emberi erőt, s ilyenkor dönt a véletlen, a világszellem, a magasabb fény, a fátum, az Isten.

Lelkemet a mindenható Istennek ajánlom, kit mindig, mint a legfőbb jót forrón imádtam, habár tőle emberi gyarlóságomnál fogva sokszor el is távoztam, amit keserűen sirattam éltemen keresztül, s most is szívszaggatva bánok.

Mindig van a politikai gyilkosban valami zavaros vágy, hogy még áldozata előtt is igazolja magát: akar valamit mondani a mentségére még akkor is, ha amit mond, se ő magát, se senki mást nem győzhet meg. - Talán egyetlen ember sem képes elkövetni a bűnt ürügy nélkül.

Aki lop, az tolvaj, s az ok, amely őt lopásra bírta, akármilyen legyen is, a tolvaj nevet nem törli le róla.

Ha valamelly jó barátomnak értéke mindég fogy és fogy 's én azt látom, nem kötelességem e néki azt mondanom 'te nem sokára koldus lészel'. 'S vallyon jobb barátja e az, a' ki ne hogy fájdalmat okozzon néki, esztelen reménységét addig táplálja, még igazán koldus lesz.

Ki nem mondható édes érzés a szeretett lénynek nemcsak szolgálni, hanem érte szenvedni is.

Én Magyarország férfias felvirulása után sóvárgok. Minden, bármi hasznos legyen is egyébiránt, mi e végcélhoz nem vezet, nem közelít, nem elégíti ki lelkem szomját.

Elvesztem! Nem tudom megmenteni magamat.

Eljön még az idő, amikor a szellemi táplálék sokkal édesebb lesz Neked, mint bármiféle testi élvezet.

Ha az ember valamit szenvedélyesen kíván, vagy csak egy kicsit határozott vágyódás él benne utána, annyira "elhomályosul" ítélőképessége, hogy nem is sejti, mennyire ámítja önmagát.

Ma szinte minden művelt ember, ha gazdálkodásról van szó, nyelvén hordja ezt az ismert angol mondást: "Time is money". - Valóban nagyszerű mondás, de szerintem nem eléggé kimerítő, mert ahogy én gondolom, - hogy pontosak legyünk -, azt kellene mondani: Time is more than money! Mert a világ ezer példája mutatja, hogy a gazdag, ha koldusbotra jutott, ismét meggazdagodhatik, sőt gazdagabb lehet, mint valaha; a pénz stb. tehát pótolható, míg az elfecsérelt idő visszavonhatatlanul elveszett.

Az önismeret legyen ki-ki főfoglalatossága és fő tudománya, hogy cselekedhessék mindenféle helyzetében - önmagát és kötelességeit átlátván és tökéletesen ismervén - házi esze szerint.

Bizonyos esetekben nemcsak a fecsegés, hanem a hallgatagság is sok bajnak, sőt kimondhatatlan nyomorúságnak lehet a forrása.

Az emberek száz- meg százféle vallást követnek, melyek gyakran ellenségesen, sőt nekikeseredetten állanak egymással szemben; pedig az erény valamennyi ember számára ugyanegy! Nem más a zsidónak, mint a kereszténynek, nem más a mohamedánnak, mint a kínainak; és az emberek dőre vakságukban mégis áthághatatlan falakat emelnek, amelyek elválasztják egyik emberfiát a másiktól!

Csupán példaadás végett járni templomba, ezt afféle álszenteskedésnek tartom; legalábbis nem több, mint komédia, a komédiának pedig csak a színházban a helye. - Ellenben a rend, a hasznos és nemes élet, az erény példájává válni, van-e ennél magasztosabb hivatás egy ember számára!?

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom