 | Széchenyi István(95 idézet) |
Egy balett-táncosnő, ha már hírnévre tett szert, elcsúszhat, sőt el is eshet, a közönség mégis megtapsolja; egy "début" azonban - történjék az bármiben -, amikor először lépünk a közönség, a nyilvánosság elé, mindenkor főbenjáró dolog.
Az emberek száz- meg százféle vallást követnek, melyek gyakran ellenségesen, sőt nekikeseredetten állanak egymással szemben; pedig az erény valamennyi ember számára ugyanegy! Nem más a zsidónak, mint a kereszténynek, nem más a mohamedánnak, mint a kínainak; és az emberek dőre vakságukban mégis áthághatatlan falakat emelnek, amelyek elválasztják egyik emberfiát a másiktól!
Csupán példaadás végett járni templomba, ezt afféle álszenteskedésnek tartom; legalábbis nem több, mint komédia, a komédiának pedig csak a színházban a helye. - Ellenben a rend, a hasznos és nemes élet, az erény példájává válni, van-e ennél magasztosabb hivatás egy ember számára!?
Minél többet és minél szélesebb körben munkálkodhatik valaki, annál nagyobb az ő igazi, benső földi boldogsága.
Az ember (...) sohasem tagadhat meg legalább egy krajcárt egy koldustól; és annak, aki szükséget szenved, bizonyosan igen fájdalmas, sőt keserű érzés egy tehetős embertől az olyan gyakori mentegetődzést hallani: "nincs semmi nálam" - mintha nem lenne a legelfoglaltabb embernek is annyi ideje, hogy némi pénzt vegyen magához.
Talán a "legtöbb baj" a világon félreértésből keletkezik - mert az emberek nem értik meg egymást.
A jómód a legnagyobb elnyomatás idején is bizonyos fokú függetlenséget biztosít; - márpedig függetlennek lenni megbecsülhetetlen kincs!
Ha (...) nem az a napló fő rendeltetése, hogy nyomtatásban megjelenjék vagy hogy felolvastassék, hanem az idővel való gazdálkodás és az önellenőrzés, akkor egy szabólegény naplója egyéni szempontból éppen olyan értékes, mint amilyen értékes pl. Ferenc József ő császári felsége naplója lehetne a maga felkent személye számára.
Minél többet gondolkodom nyelvünk bölcseletén, annál inkább felismerem végtelen felsőbbségét sok más nyelvvel szemben.
Ha valaki azt mondhatja magáról: felebaráti szeretetemben, jó cselekedeteimben, hazám iránti hűségemben, méltányosságra és igazságosságra irányuló törekvésemben nem változtam soha, és soha nem is fogok megváltozni, akkor nem szólok semmit; és boldog, aki ezt önmagáról igazán elmondhatja! De egyebekben, mint pl. a politikában, az orvostudományban, a gazdaságtanban stb. stb. változatlansággal kérkedni: merő ostobaság.
A nagy veszedelmet s a sors óriási csapásit bátrabban kiállja sok, mint a mindennapi kis sérelmeket, halk elaljasodást s mindenekfelett a kétest.
Nem fogok én hazám dicsérője soha is lenni, mert az arra nem szorult, s egyébiránt magamat oly szoros kapcsolatban vélem hazámmal, hogy annak dicsérete nem látszik előttem helyesbnek, mint ha valami rokonomat vagy önszemélyemet magasztalnám.
