Széchenyi István

Nincs olyan különleges erejű és olyan egészségű ember, akin a gyengébb, de egészségére ügyelő, s erejét okos mérséklettel használó végül ki ne foghatna.

A szó (...) csak felszínes tolmácsa lelki érzéseinknek, szintúgy, mint a festő a természetnek csupán külső vonásait rajzolja szemeink elé.

Vannak emberek, akikből valami erő, bizonyos hatalom sugárzik, amely vonz, lenyűgöz és imponál.

Azt mondod: nem ismerlek; - s e tekintetben egy véleményen vagyunk -, e vallomásomhoz azonban legbensőbb meggyőződésből azt is hozzá kell fűznöm: Te magad sem ismered magadat, talán még kevésbé, mint én Téged!

A legtöbb ember olyan helyzetben van, hogy ha azt kérdezzük tőle: "Miért van itt? - Miért teszi ezt?" - azt kell felelnie: "Azért vagyok itt, mert az áradat, a vihar ide sodort, s azért teszem ezt-azt, mert rákényszerít a véletlen, meg a körülmények így kívánják."

Ha valaki egy szinte oly világos igazságot, mint kétszer kettő négy, rekedt vagy gyenge szóval hirdet, tán senki se hiszi, mert tán senki se fogja hallani; de azon igaz szó, mely szabad mellből derekasan hangzik, előbb-utóbb elfogadásra talál.

Minden ember szereti az igazságot, de a becstelen csak magának, a becsületes ellenben minden felebarátinak.

Aki lop, az tolvaj, s az ok, amely őt lopásra bírta, akármilyen legyen is, a tolvaj nevet nem törli le róla.

A szépen hangzó nagy frázisok többnyire üresek, - és gyakran azért használják őket, hogy meneküljenek a csekélyebb, de sürgős dolgoktól.

Ha már "Énünk" egyik részét (...) elhanyagoljuk, logikusabb lenne, ha inkább testünkkel bánnánk mostohán, róla feledkeznénk meg, semmint nemesebbik részünkről: tudniillik szellemünkről.

Ha valamelly jó barátomnak értéke mindég fogy és fogy 's én azt látom, nem kötelességem e néki azt mondanom 'te nem sokára koldus lészel'. 'S vallyon jobb barátja e az, a' ki ne hogy fájdalmat okozzon néki, esztelen reménységét addig táplálja, még igazán koldus lesz.

Bizonyos czélra vezető legrövidebb 's legjobb, és így leghelyesebb ut csak egy lehet; bal, göröngyösebb és hosszabb pedig számtalan van.

Nagyobb elbizottság nincs, mint olly tárgyra oktatni akarni, mellyhez az ember tökéletesen nem ért.

Bizonyos esetekben nemcsak a fecsegés, hanem a hallgatagság is sok bajnak, sőt kimondhatatlan nyomorúságnak lehet a forrása.

Ha az ember valamit szenvedélyesen kíván, vagy csak egy kicsit határozott vágyódás él benne utána, annyira "elhomályosul" ítélőképessége, hogy nem is sejti, mennyire ámítja önmagát.