Szabó Magda

Szabó Magda

(192 idézet)

1917. október 5. — 2007. november 19.
Kossuth-díjas magyar írónő, műfordító

Figyelés

Könyvek

Az élet minden borzalom ellenére gyönyörűséges, és minden gyönyörűség között a legszebb, legédesebb az ifjúság.

Nekem nincs arcom, nincsenek vonásaim, minden összemosódik rajtam, amíg ki nem festem magam, csak maszkjaim vannak.

Én nem akartam sohasem,
s most olvadt testtel, részegen
sodorsz sodroddal, szerelem.

El kell mennem tőled, mielőtt rám ragad rólad iszonyatos fegyelmed, amellyel magadat óvod meg (...), mielőtt annyira hozzád forrok, hogy megtanulok a szemeddel látni.

Szerettelek... úgy szerettelek, ahogy nem tudok és nem is akarok szeretni többé, kritikátlanul. Mindig én voltam a tiéd és nem te az enyém, akkor is távol tőlem, mikor a karomban voltál.

Közömbös emberekkel nem kellemetlen a találkozás, csak unalmas.

A halottak mindenestül meghalnak, és soha többé nem adható nekik semmi, sem engesztelésből, se szomorúságból, se szeretetből.

Ki kellett volna dobnia mindent, de rosszulesett a gondolat: a tárgyak közel hozták a távollevőket.

"Őrangyalom" - gondolta az öregasszony. Olyan furcsa gondolat volt, hisz az angyalnak se neme, se kora, ő meg már milyen öreg; fáradt őrangyala lehet neki, vagy az öregek angyala maga is elveszti időtlenségét, és liheg, siheg, míg ott járkál a botorkáló, egyre lassúdó léptek mögött?

Az emlékeket, sajnos, nem lehet átadni senkinek örökségül.

Szeme telefutott könnyel, ám a cseppek nem buggyantak elő, mintha valami különös, makacs erő kiegyensúlyozta volna őket a szemhéjak peremén.

A hűség tulajdonság, a hála tanítható.

A szülői szeretet valutája csak a gyermeki szeretet valutájával egyenlíthető, ami nem váltható át sem öregek otthonára, sem luxuskörülmények közt biztosított magányélményre, szeretetre csak szeretet felelhet, s ha nem teszi, a gyermek karrierestül megbukott, mint ember.

Személyükben két világ ütközött össze, anyám beteges volt, vérszegény, fejfájós, apám nyolcvanon túl még a házmesterné fenekét csipdeste, próbáld elképzelni, milyen iszonyat lehetett nekik egymással élni. "Nekik - szikráztam rá -, nekik, nem neked?"
"Én így is szerettem őket, mondtam már - felelte Szobotka. - Mindenkinek joga van a boldogtalansághoz, joguk volt nekik is."

Ne csapásnak értékeld Isten irgalmas ajándékát, hanem adománynak, a végsőnél, ami már nem "elő", de végleges halál, amikor végre megpihenhetsz, csak azt érzed majd, eljött az áldott pihenés. Terved nincs már, tehát csalódásod sem lehet, sebezhetetlen leszel a végre elnyert semmiben. Légy bátor, minden előhalál csak erősít, mikor földre rogysz.

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ