Friss
Közösség
Kövess!
Szűrők
Steve Jones

Steve Jones

(26 idézet)

1944. március 24. —
walesi genetikus

Figyelés

Könyvek

Építhetünk hatalmas emlékműveket, reménykedhetünk vakon az örök életben, az idővel szemben éppúgy nincs esélye a piramisba zárt fáraónak, mint a szörnyű ingoványba süllyedt katonának.

Az ember a legnagyszerűbb háziállat.

Sorsunk az idő és a véletlen függvénye.

Az emberiség a biológia lábjegyzete.

Aki a múlt töredékeiből kívánja megfejteni a jelen működését, szinte mindig kudarcot vall.

Az élőlények egy része azért tűnik el, mert valami jobb lép a helyükre. Ez a világszerte tapasztalható folyamat önmagában is bizonyítja a természetes kiválasztást.

Ha a világot egy fizikus (vagy egy isten) tervezné, akkor az először egyszerű lenne, azután fokozatosan bonyolódna, mígnem elérné a tökéletességet és ott megállna. Az élet azonban nem így működik.

Az evolúció teremtő erejének (...) megvan a maga árnyoldala, hiszen az élet ma ismert formái szinte az összes korábbi forma halála árán jöttek létre.

Az evolúció vizsgája két részből áll. Csak az nem bukik meg, aki mindkettőt sikeresen teljesíti. Az első követelmény szerint elég sokáig kell életben maradni ahhoz, hogy utódokat lehessen nemzeni, a második szerint pedig az elért jegy az utódok számától függ.

A tudatlanság természetfölötti magyarázatra szoruló tengere ma kisebb, mint valaha, de senki sem tudja, mikor szárad ki, ha egyáltalán kiszárad. A hit és szkepticizmus vitája még sokáig eltart.

A történelem legalább annyira a szerelem, mint a háborúk meséje.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom