 | Stephen King idézetei a halálról(21 idézet) |
A hit nagy dolog, és az igazán vallásos emberek azt szeretnék, hogy mindenki elhiggye: a hit és a tudás ugyanaz. De ami engem illet, én nem hiszek ebben. Talán mert az emberek túl sokféleképpen gondolkodnak erről a kérdésről. Tudni csak egyet tudhatunk: azt, hogy ha meghalunk, két dolog történhet. Vagy túléli valamiképpen a lelkünk a halált vagy sem. Ha igen, akkor rengeteg további lehetőség kínálkozik. Ha nem, akkor alma az egész. Vége, és nincs tovább.
Semmi bizonyíték nincs arra, mi vár ránk a halál után: semmivel nem támasztja alá a tudomány, csak a puszta ígéret van, és a szükségletünk, hogy higgyünk abban, mindennek van értelme.
A halál néha természetes jelenség, könyörületes, mert véget vet a szenvedésnek. De túl gyakran előfordul, hogy orgyilkosként tör ránk, tele értelmetlen kegyetlenséggel, az együttérzés minden nyoma nélkül.
Nincs semmilyen véleményem a túlvilági életről. Se pro, se kontra. Úgy vagyok vele, majd megtudom, amikor odakerülök, és ez nekem elég.
Ugye tudod, mit szoktak mondani egymás közt az anyák. Ennek könnyű szülése volt, annak nehéz. (...) Hát így van ez a halállal is.
A cipőkön kívül John Rainbirdöt csak két dolog érdekelte. Az egyik a halál volt. Saját halála, persze; hisz húsz éve, ha nem régebben, készült már az elkerülhetetlenre. A halál volt a mestersége, az egyetlen olyan mesterség, amelyben kitűnt. Ahogy idősödött, mindjobban foglalkoztatta, ahogy a festőt is mindinkább foglalkoztatja a fény természete és minősége, s ahogy az író tapint rá a karakterek és a részletek lényegére, mint vak a Braille-írás betűire. Legjobban maga az elmúlás, a lélek eltávozásának pillanata izgatta... Az elszakadás az emberi testtől s mindattól, amit az emberek életként emlegetnek – az átolvadás valami másba. Milyen érzés tudni, hogy az embernek mennie kell? Vajon úgy érzi, álom az egész, amelyből felébredhet? Ott vár-e valahol a keresztény ördög a vasvillájával, hogy átdöfje vele a sikoltozó lelket, s úgy cipelje a pokolba, mint egy kebabpálcikára tűzött húsdarabot? Van-e az elmúlásban öröm? Tudja-e az ember, hogy ez már a halál? Mit látnak vajon egy haldokló szemei?
A halál az a pont, ahol véget ér a fájdalom, és megszületnek a szép emlékek. Nem az életnek szakad vége, csak a fájdalomnak.
Eltűnt a fény, (...) csak az idegvégződések üres, tébolyult rezgése működött tovább, mely nem áll meg, csak órákkal a halál után. (...) Futásnak eredt, és csak rohant lélegzet nélkül... legesleginkább a végső iszonyat elől - ez volt a sápadt fényben rezgő utolsó gondolat, mely sebesen oszlott semmivé az örökkévalóság sötét csatornájában, hogy ne maradjon utána, csak az idegek üres, tébolyult zümmögése.
Az emberek sok mindent elhallgatnak a halálról (...), többek között, hogy milyen hosszú ideig tart, míg a szívedben is meghalnak azok, akiket a legjobban szeretsz.
A halál csak átmenet, egy hely, ahol várni kell, ahogy az öltözőben várunk, mielőtt kimennénk játszani.