 | Stephen King(470 idézet) |
A boldogság szöges ellentéte a szomorúságnak, keserűségnek és gyűlöletnek; így aztán a boldogságot mindaddig nem szabad vizsgálni, ameddig nem feltétlenül szükséges.
Az ember néha azt hiszi, lelátott már az emberi hülyeség kútjának fenekére, és a (...) figyelmeztetés, miszerint a hülyeségnek eme kútja feneketlen, néha fölöttébb hasznos.
Huszonnégy esztendős korodban még megengedheted magadnak, hogy azt hidd: a felnőtté válás, legalább a te esetedben, csupán hivatali tévedés, amit hamarosan helyrehoznak. Azután egy napon arra ébredsz, hogy a kutyád nyolcvannégy éves, te magad pedig harminchét, és akkor már az egész kérdést alaposabban meg kell vizsgálni.
Az emberek a rákot, szélhűdést, szívrohamot vagy valami más, fontos szervük megbetegedését árulásként fogják fel. A beteget megdöbbenti, hogy egy ilyen közeli (és eleddig nagyszerű) barátja, mint a saját teste, egyszer csak fogja magát, és sztrájkba kezd. A következő reakciónk az, hogy ha egy barát ilyen könyörtelenül cserbenhagy bennünket, akkor már nem is érdemes a barátságunkra. Az ebből eredő következtetés szerint pedig az már végképp lényegtelen, hogy ez a barát méltó-e hozzánk, vagy sem. Az ember nem fordulhat el saját hűtlen testétől, nem nyújthat be ellene petíciót, nem csinálhat úgy, mintha nem lenne otthon, amikor telefonon keresik. (...) Talán a test egyáltalán nem is barát, hanem ellenség, mely a betegség kezdete óta csak arra készül, hogy győzedelmesen a porig rombolja azt a felsőbb akaratot, amely eddig őt uralta.
Az írás, legalábbis átmenetileg, kiégette belőlem a valóság tudatát. Azt hiszem, végső soron ez is a dolga. Írjon az ember jót vagy rosszat - eltelik vele az idő.
- Ha bármivel viszonozhatom a kedvességét, csak szólnia kell.
Csak szólnom kell. Milyen fiatalnak, milyen gyönyörűségesen tudatlannak kell lenni ahhoz, hogy valaki ilyen kitöltetlen csekket adjon a másiknak?
A humor többnyire nem egyéb, mint máz az indulaton, de kisvárosokban eléggé vékony ez a mázréteg.
A valóság (...) olyan vékony, mint olvadás után a jégkéreg a tavon, és mi azért zsúfoljuk tele az életünket zajjal, fénnyel, mozgással, hogy elkendőzzük önmagunk elől ezt a felismerést.
Élnek közöttünk emberek, akik bámulatos érzékkel teszik fel, anélkül, hogy szándékukban állna, a legfeszélyezőbb, a legkínosabb kérdéseket - ez is egy adottság, olyan, mintha valaki folyton nekimenne az ajtónak.
A sajnálat tüneti kezelés. Az ember sajnálja, ha mellélötyköli a kávét, vagy elrontja a játékot azzal, hogy sorozatban egyetlen bábut sem talál el bowlingozáskor. Az igazi bánat azonban ritka, mint az igaz szerelem.
