Somlyó Zoltán

Somlyó Zoltán

(13 idézet)

1882. június 22. — 1937. január 7.
költő, újságíró, műfordító

Figyelés

Könyvek

Olyan picinyke asszony az anyám,
hogy bizony fel kell néznie reám...
S mikor lehajlok öleléseér'
fejem akkor a csillagokba ér.

Két szív suhan... S történjen bármi;
oly szép: nem remélni, de várni...
A száj ég, a szem szöge nedves...

Egy nap, egy perc egyszer majd hírt hoz...
Közeledünk... a csókhoz?... a sírhoz?...
Ki tudja, ki tudja, kedves...

Egy szál mimóza... Te is egy szál vagy:
egyetlen, az élethez nekem...
Reáfűződtél a szivemre, nyakamra
s ragyogsz az életemen...

Ó, országok országa: női test!
Nincs rajtad út, mely vinne egyenest.

Csak csupa rejtek, csupa kerülő.
És mind egy dús ligetben eltünő...

És csupa völgy és csupa meredély,
hol siklókon kúszik a szenvedély,

és hol kiszárnyal, hol meg elcsuszik,
és jaj néki, hogyha megalkuszik!

Én feléd nézek két szememmel
s a szájam zárt, mert titka van.
S feléd lengetem két kezemmel
a szívem, amely nyitva van.

Az álmaimból és reményeimből
szines, süppedő szőnyeget fonok.
(...)
Ha elkészül a ritkamívű szőnyeg,
nagyboldogan terítem majd eléd:
menj végig rajta s érezd meg a lelkem
különös, vágyó, rezgő ütemét...

Nincsen szemed: felnézni rám!
nem vagy szeretőm, sem arám.

Sem testvérem, sem ellenem:
egy nő, ki nem jöhetsz velem!...

...Megmértelek - és láttalak
és könnyűnek találtalak!

Manapság már ritkák a szerelmi hőstettek. A mai lovag a hölgy kesztyűjéért nem az oroszlánketrecbe, hanem a kesztyűsboltba megy be. S ez a mai nőknek jobban tetszik.

Évezredek tűnnek el,
de holtodig énekel
némely pillanat...

12

Mit szeretek oly nagyon, hogy tíz körmöm
ennyire az élet husába vágom?!...
...Én úgy hiszem, hogy azt a Valakit,
aki lehettem volna e világon...

A mérget, meg a tőrt, meg a golyót
az én kezeim sosem érik el.
Az én halálom: százszoros halál!
Az én halálom az, hogy élni kell!...

De nem volt csók, mely mellettem marasszon,
elhívtak téged csábítóbb falak!

És lehet ősz, vagy lehet nyár... Az útak
bezárultak az elmenő megett.
Magaddal is örökre szakítottál,
mikor el tudtál hagyni engemet!...

De - tudjátok-e, hogy mi a magány!
Csak egy tányér az ember asztalán,
csak egy pohár, amelyből inni méreg.
(...)
És mindennap így szólni: mégse jő!
És aki jő is: mégse, mégse ő!...
És ébren várni minden virradásra...

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom