Sally Rooney

Attól, hogy szép az arcom, még nem feltétlenül vagyok narcisztikus.

Az igazi írók - és a festők - az ocsmány műveiket is kénytelenek életük végéig nézni.

Sosem gondolta, hogy ő méltó arra, hogy bárki is szeresse. De most új élete lett, ez az első pillanata, sok év elteltével is azt fogja gondolni, igen, ez volt az, amikor elkezdődött az életem.

A legtöbb ember leéli úgy az egész életét, (...) hogy soha nem érzi magát ennyire közel senkihez.

Alig néhány hét múlva másokkal fog lakni, más élete lesz. Ő maga azonban nem lesz más. Ugyanez az ember lesz, saját testébe zárva. Akárhová megy, ettől nem szabadul. Más hely, más emberek, mit számít az?

A férfiakat jobban foglalkoztatja a nők szabadságának korlátozása, mint saját szabadságuk gyakorlása.

Ezt az időt sosem fogod visszakapni. (...) Az idő fizikai jelenség, a pénz pedig csak társadalmi konstrukció.

Mintha az, amit egész életében csupán festett díszletnek tartott, hirtelen igazinak bizonyult volna: igaziak a külföldi városok, a híres műalkotások, a metróhálózatok, a berlini fal maradványai. Ezt teszi a pénz: a pénz az, amitől a világ igazivá válik.

Nem tudom, miért nem tudom elérni, hogy szeressenek. Szerintem valami gond lehetett velem, amikor megszülettem.

Havazik. A külvilág úgy néz ki, mint egy rosszul beállított tévé.

Az uralkodás iránti vágy olyan nagyon tud hasonlítani a vonzalomra, akár még a szerelemre is.

Na, most padlón vagyok (...). Talán sokkal rosszabb itt az élet, mint amilyen az ágyon vagy egészen máshol lenne? Nem, az élet pontosan ugyanolyan. Az élet az a valami, amit magunkkal viszünk a fejünkben.

Történtek vele a dolgok, például sírógörcsök, pánikrohamok, de úgy érezte, mintha ezek kívülről telepedtek volna rá, nem pedig a bensőjéből eredtek volna. Belül nem érzett semmit. Olyan volt, mint a túl gyorsan kiengedett mirelit, ami mindent összevizez, miközben belül kőkeményre fagyott marad.

Az egyetemen sok irodalmár számára a könyv elsősorban eszköz ahhoz, hogy műveltnek mutatkozzanak.

A felolvasás (...) osztályperformance-ként előadott kultúra, irodalom, amelyet azért fetisizálnak, mert képes hamis érzelmi élményt adni művelt embereknek, hogy aztán felsőbb rendűnek érezhessék magukat azoknál a műveletleneknél, akiknek az érzelmi élményeiről annyira szívesen olvasnak.