Road

Aki tudja, honnan érkezett,
és azt is, hová tart, annak
hiába mondod, hogy ő tévedett,
ő tudja csak igazán, milyen a túlsó part.

Aki hisz abban, amiről álmodik, és
létezik számára magasztos cél,
Ő az állandó, minden más változik,
sohasem felejti el, amiért él.

Úgyse marad a végén nekem más,
csak ezek itt, ezek a nagy hegyek.
Én itt születtem, itt halok meg,
boldog voltam, boldog leszek.

Hajnal, országút, még egy ismeretlen táj.
Véget nem érő út visz megint valahonnét, valahová.
De hiszen én akartam így,
soha semmit meg nem bántam,
Csak tudod, régen volt, és már úgy hiányzik,
hogy a hegyeimet újra lássam.

Hát megint itt maradtam, olyan egymagamban,
ismerős az érzés, de már régen hozzászoktam.
Tudod, mindennek vége egyszer,
aztán álmokat úgy temetsz el,
hogy abból születnek új remények,
amitől lehet, hogy mások majd félnek.

Ó, ha tudnék, most kétfelé szakadnék!
Az egyik féllel keresnélek,
a másikkal itt maradnék,
hogy aztán biztosan rád találjak.
És megint úgy magamhoz szorítanálak,
de mielőtt megszorítlak,
úgy, mint saját magam, pont kétfelé szakítlak.

Élnék az álomvilágban, ott, ahol
minden pillanat hibátlan, és mert
távol a valóság, nincs benne hazugság,
hinnék én minden csodában.
Ha lehetne, ott is maradnék örökre,
azt hiszem, semmit sem bánnék.
Itt hagyom bánatom, örömöm, vigaszom,
jól tudom, álmomban mindent túlélnék.

A szemem lehunynám, úgy aludnék végre,
és kívánnék magamnak nyugalmat,
ébrenlét helyett egy jó hosszú álmot estére.
De az tényleg hosszú álom legyen,
tartson ki pár éjszakát nekem!
Azt sem bánom, ha mostantól
mindvégig, innentől örökké tartson, míg élvezem.

Ölj meg, december,
és temess el a hóesés alá!
Legyen olyan szép,
ahogy szeretném, a hófehér halál!
Ölj meg, december,
és felejts el úgy, mint a többiek!
Ezen a világon
úgysem hiányzom szerintem senkinek.

Csak benzin legyen,
ez épp elég nekem,
és a boldogságom szedi a lábát.
A térkép a fejem, az utat ismerem talán,
de igazából az se baj, ha eltévedek,
mert addig is megyek,
néha túl a józan ész határán.

Ha gyorsabb akarsz lenni, az úton egyedül indulj el,
de ha igazán messzire akarsz jutni, melléd egy társ is kell.

Ne a kérdések után fuss,
az egyensúlyra koncentrálj!
Hogy még előrébb juss,
válaszra kell találj.

Hosszú évek óta számoljuk a percet.
Ennyi elég volt, tegyünk végre rendet!
Szembefordulunk, megküzdünk az árral,
leszámolunk ma minden hazugsággal.
Rakjunk egy nagy tüzet, és hagyjuk porig égni!
Ha van miért meghalni, van értelme élni.
Holnaptól a világ a nevünket kiáltja,
hősöket szül majd a bátrak éjszakája.

Sosem leszek jó, már tudom, meg azt, hogy nem is akarok.
Tíz körömmel, térdre rogyva szárazföldet kaparok,
gödröt ások, belefekszem, átalszom egy századot.
Elfáradtam, beleuntam, és nem kérek bocsánatot.

Nincs mentség a bűneimre, ne is keress szavakat,
hisz jó szándékkal indul útnak minden önző akarat.

Nem kell más!
Nem értek a szóból,
Sose legyen elég a jóból,
Örökre elcsábítottál!
Nem kell más!
Úgy akarlak téged,
Nem érzed, megőrülök érted,
Adj hát nekem egy éjszakát!
És nem kell más!