Richelle Mead

Pusztán a család alapján döntjük el, hogy ki "fontos", és ennek az a vége, hogy ezekből az elcseszett emberekből lesznek a döntéshozók.

Nem a neve teszi az embert. És a névnek semmi köze ahhoz, amilyenné egy ember válhat.

Eddig azt hittem, eredendően antiszociális, amolyan magányos farkas típus, de talán azért zárkózott el az emberek elől, hogy ne fájjon neki az elvesztésük.

Tovább akartam menni, de volt a pasiban valami hátborzongatóan ellenállhatatlan. Mint egy vonatszerencsétlenségben.

Igazad volt azzal kapcsolatban, hogy mindig próbálok uralkodni magamon. Ezt még soha, senki nem találta ki... és ez megijesztett. (...) Az, hogy tudják-e vagy sem, nem számít. Az számít, hogy valaki, hogy te ennyire kiismertél. Nem könnyű, ha az embernek belelátnak a lelkébe. Akkor kénytelen kiadni magát. Sebezhetővé válik. Sokkal könnyebb olyanokkal lenni, akikkel felszínesebb barátságban vagyok.

Elveszíteni valakit, akit szeret az ember, soha nem könnyű.

Néha nehéz megállapítani a különbséget a valódi érzelmek és aközött, ha valaki csak ki akar használni. De amikor valami igazi... nos, azt tudni fogod.

A halál nem ad okot örömre.

Olyan közel jártunk a véghez - és éppen hogy csak sikerült elkerülnünk. Ez is egy olyan pillanat volt, amikor az ember ráébred, milyen értékes az élete, és fordítani akar a dolgokon. Amikor kap egy második esélyt, és megesküszik, hogy ezt nem pazarolja el.

Az emberek folyamatosan megosztják egymással az álmaikat.

Nincs annál rosszabb, mint várni, anélkül, hogy tudná az ember, mi fog történni. A képzelőerőnk kegyetlenebb bármely rabtartónál.

A szerelmet nem lehet erőltetni (...). Az vagy megvan, vagy nincs. Ha nincs, akkor tudni kell beismerni. Ha megvan, akkor mindent meg kell tennünk, hogy megvédjük a szeretteinket.

A féltékenységtől ostobaságokat gondolnak és csinálnak az emberek.

A való világban az ember valóra válthatja a saját csodáit.

Minden elpusztul egyszer. De nem minden marad halott.