Richard Feynman

Richard Feynman tudományfilozófiai idézetei

(16 idézet)

1918. május 11. — 1988. február 15.
Nobel-díjas amerikai fizikus

Figyelés

Könyvek

Minden tudós egyetért abban, hogy egy olyan kérdés - bármely kérdés, lehet filozófiai, vagy másmilyen - amelyet nem lehet olyan formában megfogalmazni, hogy azt kísérleti úton tesztelni lehessen (vagy egyszerűbben fogalmazva, amelyet nem lehet úgy megfogalmazni, hogy: mi lesz, ha ezt megteszem?), az nem tekinthető tudományosnak; az kívül esik a tudomány tartományán.

Nagyon lenyűgöző az univerzum mérete, velünk, és egy piciny, a Nap körül keringő részecskével, a Földdel együtt. (...) Az ember egy széles körben kibontakozó dráma későn érkezett szereplője; lehet, hogy a hátralévők csak építőállványként szolgálnak a teremtéséhez? És ismét itt vannak az atomok, amelyekből változatlan törvények szerint épül fel a mindenség. Ezt semmi és senki nem tudja elkerülni: a csillagok ugyanabból az anyagból állnak, és az állatok is ugyanabból az anyagból állnak, és ebben a bonyolultságban, szinte rejtelmesen jelenik meg az élet - mint maga az ember is. Az ember nélküli univerzumról való elmélkedés nagy kaland: elgondolkodni azon, hogy az milyen volna ember nélkül - amilyen valójában is volt, hosszú történetének nagy részében, és amilyen ma is, a helyek nagy többségében. És amikor végül eljutottunk eddig a tárgyilagos szemléletig, és kellően értékeljük az anyag titokzatosságát és méltóságát, akkor objektív szemléletünket fordítsuk az anyagnak tekintett emberre, hogy az életet a legnagyobb mélységű általános misztérium részének lássuk, ami egy ritkán leírt tapasztalat megértését jelenti. Ez azonban rendszerint nevetésben, megértésre való törekvés eredménytelenségének élvezetében végződik.

A tudományos fogalmazványok mindegyike valahol az abszolút téves és abszolút igaz közötti felosztásos skálán helyezkedik el, de sohasem annak valamelyik végén.

Az egyik napon meg vagyok róla győződve, hogy létezik egy bizonyos típusú szimmetria, amelyben mindenki hisz, másnap viszont igyekszem rájönni annak következményeire, hogy mégsem létezik, és akkor engemet kivéve mindenki bolond. De jó tudósoknál megvan az a szokatlan dolog, hogy ha bármit csinálnak is, mialatt azt végzik, ők sosem olyan biztosak önmagukban, mint amilyenek mások szoktak lenni. Ők tudnak folyamatos kételyben élni, azt gondolva, hogy "lehet, hogy ez így van", mialatt azon dolgoznak, és egész idő alatt tudják, hogy "lehet, hogy ez így van". Sok ember ezt nehezen viseli el; azt gondolják, ez közönyt vagy ridegséget jelent. Ez nem ridegség! Ez sokkal mélyebb és melegebb megértést jelez, és azt jelenti, hogy az ember áshat olyan helyen, ahol ideiglenesen meg van győződve arról, hogy ott megtalálja a keresett feleletet, és amikor valaki arra jár és azt mondja: "Látta már, hogy odaát mi jött elő?", akkor felnéz, és azt mondja: "A mindenit! Rossz helyen ások!" És ilyen eset mindig előfordul.

Szükséges, hogy megtanuljuk mind a múlt elfogadását, mind az elvetését, olyasféle mérlegelés alapján, amely jelentékeny szakértelmet kíván. Valamennyi tárgy közül egyedül a tudomány foglalja magában azt a tanítást, hogy a megelőző generációk legnagyobb tanítóinak tévedhetetlenségébe vetett hit nagy veszélyt jelent.

A tudósnak egy csomó tapasztalata van a tudatlansággal, a kétellyel és a bizonytalansággal kapcsolatban, és azt hiszem, hogy ennek a tapasztalatnak igen nagy jelentősége van. Amikor egy tudós nem találja meg a problémával kapcsolatos feleletet, akkor tudatlan. Ha némi sejtése van arról, hogy mi lesz az eredmény, akkor bizonytalan. És ha állatian biztos abban, hogy mi lesz az eredmény, akkor még némi kételye marad. Kiemelkedő fontosságúnak találtuk, hogy a haladás érdekében el kell ismernünk a tudatlanságot, és helyet kell hagynunk a kétely számára is. A tudományos ismeret olyan állítások halmaza, amelyeknek bizonyossága különböző fokú - némelyek nagyon bizonytalanok, mások közelítőleg biztosak, és egy sem abszolút biztos.

Egy tudós soha nem biztos. Ezt mindannyian tudjuk. Tudjuk, hogy valamennyi állításunk csak közelítő állítás, amelyeknek bizonyossága különböző fokú. Ha állítunk valamit, akkor nem az a kérdés, hogy igaz-e vagy hamis, hanem az, hogy mi a valószínűsége annak, hogy az állítás igaz vagy hamis.

Az egyik módszer a természettudomány művelésének beszüntetésére, ha mindig csak ott végeznénk kísérleteket, ahol ismerjük a törvényeket.

Ha egy törvény igaz, akkor annak alapján újabb törvények is felismerhetők. Ha erősen hiszünk egy elmélet igazában, és olyan tényt fedezünk fel, amely annak ellentmondani látszik, az eltérés magyarázatára tett erőfeszítések gyakran elvezethetnek egy új jelenség felismeréséhez.

A tudományos ismeretek tára valójában változó bizonyosságú állítások tömege - némelyik nagyon bizonytalan, némelyik majdnem biztos, de abszolút bizonyosság egyik mögött sincs.

A tudományban, tehát azon a területen, ahol otthon vagyok, a sikerhez az az egyetlen út vezet, ha az ember nagyon gondosan írja le a bizonyítékokat, tekintet nélkül arra, hogy érzése szerint milyennek kellene lenniük. Ha van egy elméletünk, meg kell próbálnunk elmagyarázni azt is, ami jó benne, és azt is, ami rossz. A tudomány egyenességre, őszinteségre tanítja az embert.

Nem szabad megütközni a legképtelenebb elméleten sem. Csak az a kérdés, hogy az elmélet eredményei összhangban vannak-e a kísérletekkel, vagy sem. Az nem fontos, hogy egy elmélet filozófiailag világos-e, könnyű-e a megértése, vagy könnyen el lehet-e képzelni.

Amit ma tudományos ismeretnek nevezünk, az különböző fokú bizonytalansággal terhelt állítások halmaza. Ezek némelyike teljesen bizonytalan, némelyike csaknem biztos, de egyik sem abszolút biztos. A tudósok ezt már megszokták. (...) Némely ember azt mondja: "Hogy tud élni tudás nélkül?" Nem tudom, hogy ezzel mire céloz. Én mindig tudás nélkül élek. Ez könnyű. Azt szeretném tudni, hogy ő hogyan jut a tudáshoz.

Egy soha meg nem oldott probléma megoldásához félig nyitva kell hagynunk az ajtót az ismeretlen felé. Meg kell engednünk azt a lehetőséget, hogy nincs teljesen igazunk. Másképpen nem tudjuk megoldani akkor sem, ha már eltökéltük is magunkat.

Meglepő, hogy az emberek nem hiszik, hogy a tudományban a képzeletnek is van szerepe. Pedig ez a képzeletnek egy érdekes fajtája, amely különbözik a művészekétől. A nagy nehézség abban van, hogy meg kell kísérelni elképzelni valamit, amit sosem láttál, ami minden részletében konzisztens azzal, ami már eddig is látható volt, de különbözik attól, amit korábban gondoltak róla; továbbá pontosan körülírtnak kell lennie, és nem lehet csupán egy határozatlan terv. Ez valóban nehéz dolog.

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ