Rakovszky Zsuzsa

Rakovszky Zsuzsa

(44 idézet)

1950. december 4. —
magyar író, költő, műfordító

Figyelés

Könyvek

Most mondd: ha már csak egymást öli két
ember, nem jobb, ha válik,
mint valami vétlen bűn örökét
hurcolni mindhalálig,
mikor a végső perc mécseseként
egy gyűlölt arc világlik?

Mondják, öregségünkben emlékezetünk is szemünk példáját kezdi követni, amely a közvetlen közelből elébe táruló dolgokat mind homályosabban, elmosódó foltokban látja, a távoli tárgyaknak azonban legapróbb részleteit is híven megmutatja, olyannyira, hogy ha örökösen e távoli tárgyakra szegeznénk tekintetünket, akár azzal is ámíthatnánk magunkat, hogy képességeink az idővel nemhogy hanyatlanának, hanem inkább még erősödnek is. Éppígy emlékezetünk is előrehaladott korunkban tétován, mintha esti szürkületben, tapogat csak a tegnapi nap eseményei, nevek s arcok után, melyek csak az imént akadtak utunkba legelőször, holott gyermekségünk s kora ifjúságunk képei tisztán s árnyéktalan világossággal állanak előttünk.

Nincsen biztosabb gyilkosa a reménységnek, mint az, ha a sors szeszélye egy szempillantásra megvillantja előttünk elérhető közelségben azt, amire vágyakoztunk, majd midőn kezünket nyújtanánk érte, elkapja előlünk és elérhetetlen messziségbe rántja.

Nagyjából két csoportra oszthatók
a dolgok: mindarra, amiben hibás vagyok,
és arra, amiben nem. Ez az utóbbi csoport lényegében
elhanyagolható.

A vénkor udvara felett
a gyermekkor holdja mind fényesebb,
nincs is jelen, csak múlt álöltözetben:
soha nem gyógyul be a régi seb.
Azt szeretem, akit mindig szerettem.

Nincs múlt idő. A múlt nem múlik el.
Megőrizzük, ahogy a rég leégett
erdők virágporát a tómeder
iszapja. Ami volt, nem ér sohase véget:
megszűnik és nem tud megszűnni mégse.

24

Ami volt egyszer, annak nincsen sohase vége,
vétkes vagy áldozat: nem felejtesz, nem felejtek,
a sérelem sérelmet szül, a seb
sebezne, és nincsen, ki mint bokára ejtett
szoknyából vetkező, a múltjából kilépne,
s azt mondaná: "Igen, én ezt tettem veled,
ahogy mások velem: bocsáss meg érte!"

Pont olyan vagy, amilyennek megálmodtalak. Nem vagy szép, nem a szó szoros értelmében szép. A lelked az, fájdalmasan.

A beteljesületlen vágy kínjánál csak a beteljesült vágy csömöre kínosabb.

Az öregedés, azt hiszem, nem egyenletesen előrehaladó folyamat: sokáig lappang, lesben áll, kivárja a kedvező pillanatot, aztán egyszer csak lecsap teljes erővel.

Éjszaka mintha az egész világegyetem nem lenne egyéb, csak egyetlen nagy, fekete szemrehányás: miért nem alszol?

Azt képzeljük, a hajunknál fogva ki bírjuk rángatni magunkat a boldogtalanságból! Pedig mindössze arra vagyunk képesek, hogy ide-oda tologassuk a különféle nyomorúságainkat!

Az embert annyira becsülik, amennyire önmagát becsüli!

A képeknek is megvan az a hatalmuk, mint a szavaknak, azok is képesek erőszakosan átlökni a helyzeteket a valóság és a képzelet közötti kényes határon.

Nem olyan emberekre van szüksége a társadalomnak, akik csak gyűjtögetik maguknak a tudást, mint a fösvény az aranyát, hanem igenis olyanokra, akik tudják, mi a kötelességük azokkal szemben, (...) akik nem tudják otthon csak úgy leemelni a szükséges könyveket a zsúfolt könyvespolcról.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom