Rainer Maria Rilke

Rainer Maria Rilke

(33 idézet)

1875. december 4. — 1926. december 29.
osztrák költő

Figyelés

Könyvek

Itt áll a gyámoltalan virág és virulni akar; ez az egyetlen, amit tehet, virulni tud csupán, s ezzel valóban nem akar zavarni senkit, és mégis mindenki ellene van: a fekete feltalaj, amely őt csak hosszas kérlelés után engedi át, a nappalok, mik vaktában zúdítanak rá meleget és esőt és szelet, no és az éjszakák, melyek lassacskán lopódznak oda hozzá, hogy jeges ujjaikkal fojtogassák. Ám ez a gyáva, gyászos harc, ez a tavasz.

Egyszer talán úgy volt, ahogy a régi mesékben áll, a tavasz: "Fény és szerelem és élet". Aki ebben még hisz, az magának hazudik.

A mi fajunk sem csúcsa az alakuló lét végtelen piramisának. Mi sem vagyunk tökéletesek. Mi is éretlenek vagyunk, s nem pedig túlérettek, hiába áhítoztok rá gőgösen.

Egy gigászi fajnak a szeretet fönséges nyoszolya lehetne, melyben kéjesen álmodozhatna új tettekről. A gyöngéknek azonban maga a végromlás.

A költők magasztalják a szerelmet; s valami oka mégiscsak van, hogy ekkora a hatalma. A Napnak egy sugara az, amely megdicsőít, mondják egyesek; mámorító méreg, mondják mások. S valóban, hatásai hasonlóak a kéjgázhoz, melyet az orvos súlyos műtét előtt lélegeztet be a reszkető beteggel, s a szenvedő elfeledi sajgó fájdalmát.

Ha a magas, nesztelen homokban járkálsz a strandkosarak mögött, nem láthatod a kosárban ülő embereket, de hallasz egy kiáltást vagy egy beszélgetést vagy egy nevetést, és tudod: ez az ember ilyen és ilyen. Érzed: szereti az életet, vagy: nagy vágyakozás lakik benne, vagy: egy szenvedés rejtőzik lelkében, amelyet a hangja állandóan sirat, még a nevetésében is.

Tíz órakor az egész család - talpig gyászban - összejött a Mária mennybemeneteléről elnevezett templomban, s mindnyájan fekete kesztyűt viseltek, sápadtak voltak s a szemük vörös. És egész nap valamennyien halkan és rekedten beszéltek, mintha állandóan csuklanának, és ünnepélyes képpel egyfolytában biccentgettek egymásnak.

Csak néha fut fel a pupilla néma
függönye. Ekkor egy kép beszökik,
átvillan a feszült tagokon és a
szívbe ér - és ott megszünik.

Arra kérlek tiszta szívemből, hogy légy türelemmel szíved rejtelmei iránt, és igyekezz úgy szeretni a kérdéseket, akár a lezárt szobákat vagy az idegen nyelven írott titokzatos könyveket. Ne kutass olyan válaszok után, amelyeket nem kaphatsz meg, mert nem tudnál együtt élni velük. Az egyetlen cél, hogy megélj mindent. Élj hát most a kérdéseknek! S így fokozatosan, anélkül, hogy észrevennéd, egyre közelebb kerülsz ahhoz a távoli naphoz, amikor majd választ kapsz mindenre.

Félek, hogy a takaró szegélyéből kicsüngő pamutszál esetleg kemény és hegyes, mint egy acéltű; félek, hogy hálóingem apró gombja hatalmas és nehéz, fejemnél nagyobb; félek, hogy ez a kenyérmorzsa, mire ágyamról lehull, üveggé válik, és szilánkokban ér a földre, engem pedig nyomaszt az aggodalom, hogy ezzel tulajdonképpen minden összetörött, minden, örökre; félek, hogy egy levél letépett széle valami tiltott dolog, amit nem láthat senki, s leírhatatlan értéke miatt sehol a szobában nem tudom kellő biztonságba helyezni; félek, mert ha elaludnék, esetleg lenyelném a kályha előtt heverő széndarabot; félek, hogy egy számjegy kezd nőni az agyamban, s addig nő, míg nem lesz bennem elég helye már; félek, hogy grániton fekszem, szürke grániton ágy helyett; félek, hogy talán kiáltozom majd, mire összecsődülnének a szobám előtt, és feltépik az ajtót; és ráz a félelem, hogy akkor elárulnám magam, és elmondanám mindazt, amitől félek, de a félelem attól is, hogy egy szót se tudnék szólni, hisz mindez kimondhatatlan - és minden más félelem... igen, a félelmek.

Ó, és akkor merre, hová? Önnön szíved kiűz önmagadból, nem tágít, ott van a sarkadban, már majdnem kiléptél önmagadból, s nincs visszaút. Mint egy eltaposott bogár, kidülledsz önmagadból, s az a csöpp felszínes keménység s külalak nem számít már.

Sohase feledd, hogy kívánj magadnak valamit. Ebbe sohase szabad belefáradni. Beteljesedés, azt hiszem, nem létezik, de vannak olyan vágyak, melyek hosszú ideig, egész életen át eltartanak, úgyhogy a beteljesülést az ember nem is tudná kivárni.

Az életben nincsenek kezdőknek való osztályok, az embertől mindjárt a legnehezebbet kívánják.

Rettenetes, hogy a tényektől sosem tudhatjuk meg a valóságot.

Kinek most sincs még háza, sose lesz,
s ki most maga van, már marad magára,
éjszaka olvas, folyton levelez,
s a ligetben bolyg, valakit keres,
mikor a lombok őszi tánca járja.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom