Pokolgép

Soha nem láthattál könnyet a szemünkben,
Ha volt is, észre sem vetted.
Ha féltünk, egymástól vártunk biztatást,
Így lettünk mi megátkozott nemzedék!

Ítélet helyett! Én nem vádolok senkit,
Nem is kérhetem, hogy szeressetek.
Ítélet helyett! Nézz önmagadba,
Téged az sem érdekel, hogy mi van velem!

Lábamra sár ragadt, súlya földre húz,
számomra nem maradt másik kiút.
Könny, vér és veríték új harcra hív,
holtnak hitt testünkben dobban a szív.

Körülöttem mindenütt emberek,
egyedül vagyok a tömegben.
Szavakkal halálra szeretnek,
de szívükben nincs könyörület,
csak vak gyűlölet.

Százezer átok sem állíthat meg,
miben hiszek, azt végigcsinálom!
Százszor eltaposhatsz, újra felállok,
az utam végig kell járnom.

Akartam jó lenni, de nem ment,
rájöttem, hogy nem lennék szabad.
Akartam más lenni, de jobb így,
bezárt szívem legyen szabad!

A szolgasorsot te nem viseled el,
padlón vagy, de mégis szállni szeretnél.
Ilyennek születtél!

Félek, sokszor félek, fojtogat a lét,
félek, sokszor félek, bőröm most a tét!

Sírj, ahogy sírtam rég,
Várj, mindig várj, ahogy vártam rád,
Félj, ahogy féltem rég,
Szabadság szárnyain engedj tovább.

Telnek az évek és szétrobbanok, a nagyfeszültség nő,
Hajszolni kell ezt a rongy életet, mert elmúlik az idő.

Testemen a jel,
Mely belém égett.
Nincs helyem,
Én nem nyughatok.
Hogy más legyek,
Tudod, azt nem tehetem.
Más zenét én nem játszhatok.

Addig üvöltök az ég alatt,
Amíg a tudatom is széthasad,
Idegroham, hisztéria, extázis és anarchia.

Múltadat feledve már a vágyaidban sem hiszel,
Pedig szabadnak születtél.

Nem baj, arcod színe más,
Ha szemedben ott él a fény,
Nem baj, másképp néznek rád,
Még van néhány igaz barát.

Mélyen a vaksötétben,
holtan, de mégis ébren.
Magányom börtönében,
rátok még jól emlékszem.
Mindnyájan körbeálltok,
tudom, soha nem sajnáltatok.