 | Percy Bysshe Shelley(15 idézet) |
Forrás folyóba ömlik,
folyó az óceánba;
az egeknek folyton özönlik
vegyülő suhogása;
magány sehol; isteni jel
s rend, hogy minden tünemény
keveredjék valamivel -
Mért ne veled én?
Mondd el, madárka, lélek,
mért ujjongsz annyiszor:
boldogság nincs itt mélyebb,
a szerelem, a bor
nem ád oly mély gyönyört, mint mi torkodba forr.
Hívom a szárnyas Szerelmet -
Vissza sem köszön...
S térden esdek - érted esdek,
Érted, ó Öröm!
Én szerelmem! Mindenem!
Zörgess végre szívemen!
Az igazi nagysághoz hatalmas képzelőerőre van szükség, hogy beleéljük magunkat mások helyzetébe, és sajátunkként tudjuk megélni fájdalmukat és örömüket.
Az ember válogassa
ki a sokból barátját s kedvesét,
s ítélje a többit, ha bölcs, ha szép,
feledésre...
Legyek hárfád, mint hárfád a vadon,
Hulló lomb vagyok én is, ne kímélj!
Ha vad zenéd felzúdul szabadon,
Lomb s lélek hadd kísérje őszi, mély
Dallal, mely édes, bár fáj - óh, te zord
Lélek, légy lelkem, én s te: egy személy!
A hegy csókolva tör égbe,
habot hab ölel, szorit, átfog;
egymást ringatva, becézve
hajlonganak a virágok;
a földet a nap sugara,
a hold a tengereket:
minden csókol... - S te soha
engemet?
Arcom fagyos és fehér,
szívem dobzörgése vad:
szorítsad szíved fölé,
talán ott majd megszakad...
Első álmom rólad volt,
első álmom elrepült,
Még az esti szél nyögött,
még az égen csillag ült.
Mit az emberek így hívnak: szerelem,
nem azt adom én neked,
de az áhitatot, mit rejt a szivem,
s mi megindítaná az eget -
a lepke vágyát a csillag után,
fényszomjat, mit érez az éj,
vágyat, mely a lét sötét kapuján
kiröppen az ég felé.
Édes dolog a barátság, kényeztető balzsam,
Száll, mint a nyugalom madara: boldogan, halkan...