Pálnagy László

Pálnagy László

(33 idézet)

1963 —
magyar író, költő, grafikus, szobrász

Figyelés

Könyvek

Emléke ragyogó, lobogó fáklya...
Villanó parázs volt, hatalmas máglya?
Feledés búja lesz holnapod ára,
hamuvá porlad el tegnapod vágya.

Arcomon pír... hópuha angyalszárny érint... De mire ocsúdna megkövült lelkem - halandó valóság szaggatott árnyai - már kínbársonyt fonnak körém... S mire kóbor könnyeim fáklyái kihunynak, a végtelen üzeni: Ember! Ember maradsz.

Sírj, csak sírj, hogy zokogás zuhatag mossa ma tisztára a lélek foltos fodrait.

Megkopott delfin vagyok sivatag közepén, minden kincsem cseppnyi sós víz - az utolsó könnyem -, mit érted hullajtok, hamvadó életem...

Ha emléked éled
mit nem talál éned
s kivár a múlt,
de sivár és rút;
mert apad a kút...

Ámuló parázs csillan a mélyben,
Szemeid tükre ma végtelent int.
Pillantás illan időben, s térben...
Lassuló szívemnek lobbanást hint.
Remegőn simítom ajkadról szavaid,
már őrjöng a vérem, s rohanna eléd...
Félelem markában emlékek hamvai,
de ölelő holnapom elindult Feléd...

Ölelj, ölelj még! Karjaid számomra a Világmindenség határát jelentik.

Mondjam? Vagy hallgassak? A szomorú az, hogy így sincs mód a megismerésre. A megértetésre. A megértésre. Hiába minden, átalakulnak a gondolataink. Én ugyan ki akarom fejezni magam, szavakat közlök, megérted... de máris mást jelentenek. Neked is, másoknak is. Holnap már nekem is...

Emlékpolip aszalt angyala fojtogat...
Görget. Idő-szkarabeuszt majmolón.
Pörget. Letűnt múlt-masszát hajszolón.
Mint valami mínusz Isten. Rángat!
Tegnap-hóhérként emel új vádat.

Mint megannyi szirom, hull a sok pehely,
A világ koldulón ásít, míg telik a kehely.
Hó-csókkal, hó-bókkal jégálmot kívánón!
Hó-csókkal, hó-bókkal jégvágyat imádón!
S már elborít mindent a szűzies fátyol,
Csillogó csendjével fehéren gyászol.

A múlt sötét árnyékát féltem...
S a jövő fényébe kiléptem.
Fénytől majdnem szenesre megégve...
Gyorsan húzódtam vissza... a sötétbe.

23

Szenvedéseim körfolyosóján:
révült önmagamba botlok.
Egymásnak esünk! Vívódunk:
csorbult tőreink csüggedten csendülnek.

Víz és por.
Csókolóznak egy pocsolya tetején.
Ölelkeznek, sárrá koldulva végzetük...
Arcukat egymás sarával kenik.
Álarcot akar hazug világuk.

Szőnyeggé szövöm idegszálaim.
Nyugalom-sziklát ráhelyezek.
Varázsigét suttog hús-szám...
Repülj, repülj... Szőnyeg, hozzám!

Tegnap, ma, holnap. Időtrió.
Vállalni őket? Acéldió.
Foggal-körömmel zúzom a Mát!
Keserű bele... penészt von rám.
Vágyom. A holnap ködfátyolát...
Feledés-szakadékba taszítom elmúlt napom.
Gyűlölöm. Félve ragadok új szálat.
Gombolyagból. Az életemből.

14

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom