Oravecz Imre

Oravecz Imre

(17 idézet)

1943. február 15. —
magyar költő és műfordító

Figyelés

Könyvek

Az ember semmit nem szop az ujjából. A valóságból merít, szüksége van rá, mert az a legnagyobb szerző.

Magyar író nem vásárol könyvet, mert nincs rá pénze.

Annyira abszurd dolog, ha az embernek el kell mennie onnan, ahol van, ahol bele van gyökerezve mindenbe. Aztán meg hiába tér haza valaki öt vagy tíz év múlva, már nem ugyanaz az ember jön vissza.

A létezés játékszerei vagyunk, kénye-kedvére alakít bennünket.

Mi az út? Az áhított cél elérésének eszköze, vagy esetleg maga a cél? Úgy tetszik, hogy az utóbbi. Nem visz sehonnan sehova, így nem jutunk rajta sehonnan sehova. (...) Ha az út maga a cél, akkor egész életünket a cél közelében, hogy ne mondjam: a célban éljük le, és nem teszünk egyebet, mint hogy minden erőnket, figyelmünket, szeretetünket és tiszteletünket a lét törvényeinek fölismerésére, illetőleg a törvényekkel összhangban való cselekvésre összpontosítjuk. Éppen ezért, és nem egyébért, nem közömbös számunkra, milyen úton járunk: jón-e, rosszon-e. De melyik a jó út? A széles? A keskeny? A sima? A rögös? Az, amelyiken jól, a szó szakrális értelmében jól érezzük magunkat.

Hitelesség nincsen konkrétság nélkül.

A haza szűnik meg, ha megszűnik a centrum, az a kultúra, amelybe az ember beleszületett.

Csak te hiányzol változatlanul, végérvényesen, mert még mindig szeretlek és ez a folytonosság csak megerősít érzelmemben.

Mikor először találkoztunk, úgy éreztem, megtanulhatok tőled magamról valamit, amit nem tudok, és ennek az érzésnek engedelmeskedve óvatosan találkát kértem tőled.

Egyszer még minden rendbe jön, legalább nem ölöd ki belőlem a reményt, és hidd el, én hálás vagyok igyekezetedért, és kellőképpen méltányolom, amit értem teszel, mert tudom, nem könnyű szeretni, ha szeretnek, miként nekem sem volt könnyű, mikor még szerettél és én még nem szerettelek.

Te vagy már nekem minden nő, aki volt, és minden nő végleg elhagy, ha te elhagysz.

Újra hallottam hangodat, éreztem leheletedet, tapintottam bőrödet, láttam alakodat, máris megelevenedtél, és veled mindaz, ami igazolta és átszellemítette testiségemet.

Kezdetben jött tőled ez-az, levél vagy lap néhanap, olykor többoldalas, olykor csak pár soros híradás, általánosságban mozgó, hevenyészett és felületes, nekem mégis becses, mert megtudtam belőle, hogy vagy, és ezzel kimondatlanul arra biztatsz, hogy én is legyek, hiszen a legrosszabb végül is nem történt meg, és azt is, hogy nem akarsz egészen elszakadni tőlem, mert tartozol ennyivel magadnak. (...) Ám végül mégsem jöttél, és nem jött más se többé, se levél, se lap, és azóta nem tudom, hol vagy, mit csinálsz, kivel élsz, miért, azóta mégis olyan, mintha egyszer s mindenkorra mindent tudnék rólad, és attól, hogy olyan, már semmit se sem akarok tudni.

Megcsókoltalak, olyan erősen, hogy kiserkedt ajkadon a vér, és sós íze összekeveredett a csók édes ízével a számban, és azután még sokáig, évek múltán is éreztem, és érzem még ma is, mikor az édes íz már rég elmúlt, és mást már nem érzek belőled.

Én nem akartam többé nőt szerezni, se téged, se mást, hanem csak veled lenni, hozzád hasonlóvá válni, aki el tudtad velem feledtetni, hogy nő vagy, én pedig férfi.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom