Neil Gaiman

Az erőszak az amatőrök végső menedéke, az üres fenyegetés pedig a menthetetlenül kétbalkezesek utolsó szentélye.

A pillanatokat meg kell élni, a várakozás bűn, mind az eljövendő idő ellen, mind a jelen pillanat ellen, amelyet az ember épp semmibe vesz.

A geológiai alakzatoknak sok idejük van gondolkodni.

Könnyebb valami meghatározott és láthatótól félni, mint olyasmitől, ami bármi lehet.

Ahogy öregszünk, fokozatosan a saját szüleinkké válunk; ha elég sokáig élünk, látjuk az időben ismétlődő arcokat.

A gyermekkori emlékeket néha elfedi és betakarja mindaz, ami később rárakódik, ahogy egy felnőtt zsúfolt szekrénye alján az elfeledett gyerekkori játékokat, de sohasem vesznek el végleg.

Embernek lenni nem vizsga (...), azon nem átmegy vagy megbukik valaki.

A könyvek társasága (...) biztonságosabb, mint az embereké.

Minden ragyogó csók és minden bársonyos érintés egy újabb szilánk a szívből, amit vissza soha nem kapsz.

A történetek, akár az emberek, pillangók, tojások, emberi szívek és álmok, szintén törékeny holmik, nem erősebb és tartósabb az anyaguk, mint huszonhat betű és egy marék jel. Vagy elmesélve csupán szavak a levegőben, hangot kapott ötletek.

Egy férfi szerelméért a tengerrel nem lehet versenyre kelni, hiszen az egyszerre anya és szerető, s ha elérkezik az idő, ő mossa majd meg a tetemét is, korallá, elefántcsonttá és gyönggyé dédelgeti.

A kalandoknak megvan a maguk helye és ideje (...), de sok minden szól a rendszeres étkezés és a fájdalommentes élet mellett.

Minden szerelmes a szívében őrült, a fejében pedig trubadúr.

Csókoljon meg (...). Bármit megtennék a csókjáért. Minden hegyet megmásznék, minden folyón átúsznék, minden sivatagon átkelnék.

Én nem mennék hozzá olyanhoz, aki már nős volt. Az olyan lenne, mintha más törné be a pónimat.