Murakami Haruki

Murakami Haruki

(200 idézet)

1949. január 12. —
japán író és műfordító

Figyelés

Könyvek

Ha csak egyetlenegyszer is más irányt választottam volna, akkor valószínűleg ez az énem most nem lenne itt. De ki a fene az ott a tükörben?

Én, mint tartalom, nem vagyok való abba az edénybe, amelyben jelenleg vagyok, vagy egy bizonyos ponton megszűnt a nélkülözhetetlen koherencia. Előfordul az ilyesmi.

Az idő értéke és súlya mit sem változik attól, hogy mi a meccs kimenetele. Az idő ugyanaz az idő marad. Egy perc az egy perc, egy óra az egy óra. Nekünk pedig mindenképpen meg kell becsülnünk. Ki kell egyeznünk az idővel, hogy lehetőleg nagyszerű emlékeink maradjanak - ez mindennél fontosabb.

Egy álom halála bizonyos értelemben talán még a valódi élet elvesztésénél is szomorúbb.

Ezt mindig is szerettem: nem csinálni mást, mint kora reggel odaülni a hófehér vászon elé, és csak meredni rá. Magamban vászonmeditációnak neveztem. Habár még egyetlen vonás sincs rajta, a vászon semmiképp sem üres. Fehérségében csendesen ott rejtőzik a születni készülő mű. Ha jól figyelünk, észrevehetjük a sokféle lehetőséget, amelyek végül mind egy irányba mutatnak. Ezt a pillanatot szeretem. A pillanatot, melyben lét és nemlét összefolyik.

Az idő mindent megold majdanán. Ő pedig nagy úr minden számára, melynek alakja vagyon. Nem mintha akármeddig rendelkezésre állna, de ameddig vagyon, addig egész sok hasznot hajt. Szóval igyekezzetek kiélvezni!

Rendre előfordul az emberrel, hogy nem biztos benne, meddig tart a valóság, és hol kezdődik az irrealitás. Úgy tűnik, minduntalan át-átlépjük a kettő közötti mezsgyét. Mint egy határnyiladékot, amelyen úgy jövünk-megyünk egyik országból a másikba, ahogy épp kedvünk tartja. Pedig jobb óvatosnak lenni, különben azon kapjuk magunkat, hogy fogalmunk sincs, melyik oldalon vagyunk épp.

Ha elég mélyre nézünk, akkor egész biztosan minden emberben van valami ragyogó. Ezt a valamit kell ügyesen megtalálni, és ha homályos lenne a felszíne (az esetek többségében homályos), akkor kendővel kifényesíteni, letörölgetni róla a homályt. Mégpedig azért, mert ez a csillogás fogja majd átragyogni a művet.

Eddig azt hittem, ez az én utam, mentem is rajta előre rendületlenül, mire egyszer csak hirtelen eltűnt a lábam alól a talaj, és most úgy érzem, itt botorkálok egy légüres térben, minden kapaszkodó és iránytű nélkül.

Élhet az ember bármilyen fényűző körülmények között, mindig lesz min elmélkednie.

A fájdalom szükségszerű, ám szenvedni nem kötelező.

Az emberiség végül is olyan genetikusan meghatározott járművön ül, mely nem térhet ki a kerékvágásból. Ezeken a szekereken visznek bennünket lóhalálában egyik nemzedékből a másikba. A genetikus anyag nem ismeri, hogy mi a jó és mi a rossz. Azt sem tudhatja, hogy szerencsések vagy szerencsétlenek leszünk-e. Egyszerűen eszközök vagyunk, semmi több. Az örökletes anyag csak arra figyel, hogy számára hasznosak vagyunk-e.

Az emberi érzések között talán nincs is olyan kezelhetetlen, mint a féltékenység meg a büszkeség.

Milyen fura az élet, nem? Vakítóan fényesnek és abszolútnak látunk valamit, készen állnánk mindent eldobni, csak hogy a mienk lehessen, aztán eltelik egy kis idő, vagy más szögből vizsgáljuk meg, és lám, megdöbbentően fakó. Nem értjük, mit is láttunk benne korábban.

Az értelmi képességeket semmiféle műtéttel nem lehet javítani.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom