Müller Péter

Müller Péter

(1302 idézet)

1936. december 1. —
magyar író, dramaturg

Figyelés

Könyvek

Amikor a nekem okozott sérelmekről s ártalmakról úgy feledkezem meg, ahogy egy hajó megfeledkezik a maga mögött hagyott hullámokról, vagy a talpunk megfeledkezik a nyomokról, melyeket a porban hagy... vagyis nem nézünk utána, elbocsátjuk, elengedjük, magunk mögött hagyjuk, mert nem a miénk többé: ez a megbocsátás. (...) A gyűlöletet, a sértettséget, a bosszúvágyat, a haragot eldobja az ember, mint egy kinőtt ruhát, s nem hurcolja tovább magával. Hagyja elmerülni, eltűnni, az örök feledés homályába borulni.

Minden megújulást önmagadon kell kezdeni. Vagyis a lelkednek kell megújulnia. Új világot csakis új ember teremthet. Ez az, amit a társadalmunk rendre elmulasztott. Rendszert váltottunk, izmust, ideológiát - de mivel az emberi minőségünk ugyanaz maradt, csak a játékszabályok változtak, a hitványságunk nem. A szó igazi értelmében a megújulás azt jelenti, hogy egy magasabb tudati és morális létsíkra lépünk. Ha ez nem történik meg, csak jelmezt váltunk. Hiába lett más az izmus, a politika, ha az ember rohadt maradt.

Meddig lehet hinni? (...) Hány kudarc szükséges ahhoz, hogy valaki föladja a hitét? És végül a legfontosabb: Mikor derül ki a hitről, hogy vakhit? Mikor derül ki, hogy becsaptam magamat? S amit vártam és reméltem, nem valósul meg soha! Mikor derül ki, hogy a vágyad - bárhogy hiszed, akarod, reméled s bármennyi áldozatot hozol érte - nem teljesül? Mikor történik az, hogy a hit egy eszmében, egy vallásban vagy akár a saját jövőmben elévül? Mikor jön el a pillanat, amikor a padlóról már hiába állsz föl - vesztettél.

- Mit jelent az, hogy "utolsó"?
- "Utolsó"? Csak annyit jelent, hogy sohase felejtsd el a pillanatot. Amíg közönyösen éled az életedet, gépiesen és megszokásból, elsuhannak melletted a nagy dolgok. Semmivé olvadnak az események. De amikor azt mondják: "utolsó", a kép megáll, hirtelen óriásivá növekszik lelkedben a pillanat, és nem felejted el soha. Ha jól élsz, minden pillanatod "utolsó" pillanat lesz. Nagy, piros betűs élmény! Ha valamit "utoljára" látsz, jól megnézed. A lelked lefényképezi, és maradandóvá teszi.

A harcos nem érzelmileg szereti az ellenfelét, hanem univerzálisan. Egységet alkot vele. Saját erőkörébe vonja, s mintha önmagával táncolna, együtt pörögnek. És nemhogy félne tőle, hanem éppen ellenkezőleg: félti. És felelősséget érez a sorsáért. Célja a védelem, de tudja jól, hogy a harc során a Sors törvényeibe nyúl bele. Akár nyer, akár veszít, magára veszi a tett súlyát. S ha nem az egyetemes igazság - vagyis a szeretet - nevében cselekedett, függetlenül attól, hogy ő hal meg vagy az ellenfele: a felelősség az övé.

Ha szeretünk valakit, elgyengülünk. Kiszolgáltatottak leszünk. Megalázhatóak. Gyakran vesztesek is. Egy szerelemben mindig az veszít többet, aki jobban szeret. A közönyös, akinek egy kapcsolat nem "vérre megy", erősebbnek tűnik... Azért is félünk szeretni, mert odaadóvá válunk, kiszolgáltatottá. Mondjuk ki: gyengévé... És, mivel a szerelem ritkán izzik mindkettőnkben egyenlő hőfokon, mindig annak a nehezebb, aki jobban szeret. Még akkor is, ha intenzívebb boldogságot él át, mint a másik. Mert utána ő lesz a boldogtalanabb.

Eltéphetetlen szeretet az, mely odafönt született. Odafent köttetett az égiek engedelmével. A legtöbb embernek megvan rá a lehetősége, hogy igazán szeressen, mégis kevesen vannak, akik jól "gyakorolják". Én sem tartozom azon kicsiny csoporthoz, kik tiszta szívből szerettek-szeretnek. Mi a szabadság? - Nem is tudom. Hol gyakorolhatom, fejleszthetem ezt a képességet? A szabadság érzését kellene elsősorban megtapasztalnom, hogy ne legyenek félelmeim és gátlásaim önnönmagammal kapcsolatban. Amíg ez nincs meg, addig csak szeretgetek.

A párkapcsolatban az önátadás éppolyan erős, mint az önvédelem: egy házasság konfliktusokkal teli. De ezt a drámát - mint minden ellentétet a világon - csakis egy harmadik helyről lehet megoldani. Ez a harmadik hely: felülről. Ha nem tudok ránézni a feleségemre nemcsak úgy, hogy "nőm", hanem az embertársam is, nem lesz valódi kapcsolatunk. Valójában csak itt ezen az embersíkon lehet vele megbeszélni mindent. Itt lehet begyógyítani azokat a sebesüléseit, amit férfiként okoztam benne, vagy amit ő karmolt belém. Itt tudom megérteni őt.

Barátod, főnököd, szerelmed vagy a párod - tudd, hogy a középpont nem bennük, hanem benned van! Így vagy megteremtve - az igazi vezetőd önmagad vagy. Bármilyen szerelmes vagy, gyenge, gyáva, odaadó, félős vagy jóindulatú: a sorsod kocsiját te vezeted. Senki nem ülhet a volán mögé, csak te! Még a legjobb párkapcsolatban sem adhatod át a kormányt, a legjobb kezekbe sem, mert az önelfelejtés akkor is veszélyes, ha mások nem élnek vissza vele. Ez nem önzés, hanem az életről és a lelkedről való tudás: minden és mindenki a saját tengelyén forog.

Összhangban egy másik emberrel csak akkor lehetek, ha magamhoz hűséges vagyok. Ha elárulom magamat, a másikkal is rossz viszonyba kerülök. Rossz viszonynak nevezem azt a kapcsolatot, ahol kiszolgáltatott leszek vagy zsarnok. Ahol belegázolok a másik lelkébe. Ahol föladom magam, csak azért, hogy a másik befogadjon. És nem engedem a társamnak, hogy önmaga legyen. Ahol függővé válok, kiszolgáltatott, és a "szeretet" nevében olyasmit művelek, melytől nemcsak szenvedek, de önmagam előtt szégyellem is. Azon az áron, hogy magamat elvesztem, nem lehet szeretni.

Ősi és érett kultúrákban az öregeket nem azért tisztelték, mert "fáradságos életükkel kiérdemelték", nem is abból a józan előrelátásból, hogy "egyszer én is öreg leszek, s milyen jó lesz, ha nem hajítanak majd a szemétre!", hanem azért, mert a lélek még érzékenyebb volt, a szellem nyitottabb, s az öregember, óriási élettapasztalatával, olyan értékeket jelenített meg, amely a fiatalabbak számára vonzó és kívánatos volt! (...) Az öregember akkoriban nem teher volt, hanem felbecsülhetetlen érték: nem azt nézték, milyen mulandó teste, hanem hogy ki lakik benne!

A Piros kendő mindig ott virít előttünk. (...) Megszületik a gyermekünk, alig várjuk, hogy fölálljon, ha föláll, hogy szaladjon, ha szalad, hogy beszéljen; majd arra vagyunk büszkék, hogy tud végre olvasni; szurkolunk, hogy sikerüljenek a vizsgái, hogy sikere legyen, érje el a célját, legyen egyre gazdagabb, ismertebb, hatalmasabb, és találja meg nagy nehezen a párját, aki előtt szintén ott lóg egy Piros kendő, amit ő sem tudott idáig elérni. És immár együtt loholnak tovább. Nem élvezik sem önmagukat, sem egymást, sem az életüket... Mert hol van még a kendő?!

A Nagy Ő-vel lehet szárnyalni, repülni, lezuhanni és fölemelkedni, szédülten boldognak és boldogtalannak lenni. Megtapasztalhatod vele a csodát... de élni vele nem lehet... a kis Te közelebb van hozzád, mint az Ő. Karnyújtásnyira. Kézfogásnyira. Barátod. Sorstársad. Benne az a csoda, hogy hétköznapi csoda. Észre sem veszed, hogy az. Hogy ő a tiéd. És te az övé. Éltek, éltek, és mindenki csodálkozik, hogy sok év után még mindig együtt vagytok. Fogjátok egymás kezét, miközben az űrben számos NAGY Ő repül a semmibe, magányosan, társtalanul, csalódva és álomtalanul.

Hogy szeretett-e valakit, nem lehetett tudni. Nem mondta, nem mutatta. Talán nem is élte... Sohasem láttam a szívét. Szeretett egyedül lenni. Senki se hiányzott neki. Ha meglátogattam, örült nekem - ha elmentem, nem bánta. - "Szervusz!" - mondta, amikor beléptem hozzá, és amikor elmentem tőle, ugyanígy köszönt el tőlem: - "Szervuuuusz!" Ez a kissé éneklős, hosszú "ú" teljesen formálissá, személytelenné tette a köszönését, mintha egy idegentől búcsúzna el, merő szokásból. Nem hiányoztam neki. Hogy tegnap látott-e, vagy hónapokkal ezelőtt, teljesen mindegy volt neki.

Jóval erősebb vagy, mint gondolod. Ezt ne feledd! Honnan tudom? Onnan, hogy ezzel mindenki így van. Én is. Az emberben van egy hétköznap működő gőzkazán - és van egy atomkohó. A kazánt ismerjük, és tudjuk kezelni magunkban. Alatta azonban hatalmas, isteni erők rejlenek - egy atomkohó. Az akkor kezd működni, ha vész van, ha nagy próbatétel előtt állsz. Ha fel tudod szabadítani magadban ezt a rejtett energiát, a legsúlyosabb betegségből is meggyógyulsz, a legnagyobb sorscsapásból is felállsz. Nem ver le kudarc, csőd, válás, betegség, még halálos családi tragédia sem.

Kapcsolódó személyek:

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom