Müller Péter

Müller Péter

(1302 idézet)

1936. december 1. —
magyar író, dramaturg

Figyelés

Könyvek

Szülőnek lenni azt jelenti, hogy az ember egész látható és láthatatlan lényével szüntelenül hat és vizsgázik - ami jó bennünk és tiszta, s ami rossz és koszos: továbbadjuk. Állandó adásban vagyunk, akkor is, ha nem tudjuk. Sőt, főleg akkor! (...) Amit magadban elrontottál, tovább is adod. Nemcsak mint genetikus örökséget, hanem sokkal inkább mint lelki mintát, bűnt és erényt, lényed általad is ismeretlen minőségét. De amit magadban megváltasz - az utódaidban is megválthatod.

Nem tudjuk, ki rajzolta a barlangok falára a bölényeket, de gyanítom, hogy férfi volt. A férfi - amíg valóban férfi volt - minden kultúrában az Eget reprezentálta. A Nő a Földet. A kínai bölcseletben a férfi a Teremtő, a nő a Befogadó. Kettőjük méltósága az ölelésben válik teljessé, mert ők csakis ketten együtt alkotnak egy teljes Egészet. Külön nincs értelmük. Az ölelésben a férfi az adó, a domináns, az eldöntő, és a Nő a megvalósító, a létrehozó, a gondoskodó, a fenntartó.

A barátság az egyetlen olyan kapcsolat, amely kölcsönös, szabad választással jön létre. Nem velünk születik, mi teremtjük. Nem fertőzi meg semmilyen testi kapcsolat, vagy érdek. Nem akarunk egymástól semmit - egyszerűen csak jó együtt lenni. A barátság születése mindig együtt jár azzal az érzéssel, hogy találkoztunk már valahol. Hogy ismerem őt! Ez persze sejtelem, nem biztos, hogy így van. Sosem tudhatjuk, mitől vagyunk otthon egymásban. De ha a barátomhoz megyek: hazamegyek.

A csók misztériuma, hogy a szánk ilyenkor nem beszél, de némán összeforr: testünk "legintellektuálisabb" szervéről, a szájról és a nyelvről kiderül, hogy valódi funkciója nemcsak az információk cseréje, hanem az érzéki szereteté is. Nyelvünkkel és az érzékeny idegekkel befont ajkunkkal többet lehet üzenni, mint szavakkal. És amikor két test összeforr, nemcsak "testileg érintkezik", hanem két lélek is egymásba rezeg, s a találkozás extázisában azt kérdjük egymástól: hol voltál eddig?

Összetartozik-e két ember?
Ezt az összetartozást nem az dönti el, hogy miféle veszedelmes drámákat élnek át, nem is a templomi örök hűség Isten előtt - hanem az, hogy minden viszály ellenére a fejlettebb, érzékenyebb lélek felemeli-e boldogtalan, elvadult társát, avagy az húzza le őt a saját poklának színvonalára.
Ha az utóbbi: azonnal válni kell.
Ha az előbbi: maradni, s vállalni minden keserves áldozatot.
Minden út "erkölcsös", amelyik fölfelé vezet.
S "erkölcstelen", ha a mélységbe visz.

A valódi szeretetben szabad vagy. És boldog. És a másik is az. Ha nem, akkor ez nem valódi szeretet, csak tapadás, ragaszkodás, kizsákmányolás. Ez vonatkozik szerelemre, párkapcsolatra, barátságra, bármilyen szeretetre, mely a másikkal összeköt. Teljesen mindegy, hogy te ragadsz rá, vagy ő ragad rád, ha úgy érzed, hogy hozzá vagy kötve, vagy ő tehozzád, s nem működnek a szárnyaid, akkor ez nem szeretet, hanem kizsákmányolás. Az igazi szeretetben nincs erőszak, nincs függés, nincs önzés.

Merj szeretni. A szüntelen önvédelmedet fel kell adni. Le kell vetni a páncélodat, és ami alatta van, mindent - egészen a bőrödig. Aki szeret, bizonyos értelemben védtelenné válik. Ezért nem merünk szeretni. Félünk, hogy kiszolgáltatjuk magunkat, hogy visszaélnek velünk. Vissza is élnek. Nem egyszer. Százszor. És mégis: nyitni kell. Nyitni azonban csak erős ember képes! Akinek nincs félnivalója. Szeretni bárkit csakis erőből lehet, sohasem gyengeségből. Szeretni csakis az erős ember tud.

Lelkünk mélyén számtalan kor rögeszméjének elsüllyedt hajóroncsa él, s csak azért nem bukkan felszínre, mert jelenlegi egónk tökéletesen beleágyazódik abba a valóságrendszerbe, amiben él. Szivacsként magába szívja az aktuális korhülyeség írott és íratlan szabályait, s miközben magában az örök emberit elfelejti, olyan lesz, mint egy kirakati bábu, melynek értékét teljes egészében a ráaggatott divatcikkek határozzák meg, vagy még jobb hasonlattal: mint komputer, melyet mások programoztak be.

"Jól csak a szívével és fejével együtt lát az ember" - ez az igazság. Nem véletlenül van két szemünk. Csakis így látjuk plasztikusan a valóságot. Az a "harmadik szem" - mely a hagyomány szerint megvakult bennünk, s ami valaha a homlokunk középén volt - egyetlen szem volt ugyan, de egyszerre látott érzelmesen és értelmesen is. Nemcsak érző, de értő tekintet is volt. Az igazi szeretet nem lehet csak érzelmes, mert akkor nem tudod, hogy kit szeretsz. Belevetítesz a másikba valakit, aki nem ő.

A lelked nehéz, az életed is nehéz, de fölfedezed, hogy szárnyaid vannak! Lassan megrebbented őket, elkezded mozgatni, egyre gyorsabban, és merészebben mozgatni - és fölszállsz! És elhagyod a földet, mocsarat, és minden bánatot, gondot, nehézséget. És szállsz! Repülsz! Tiéd a kék ég. És a csillagos ég. A végtelenség... Nem köt semmi. Sem a saját lelked, sem egy vesztébe rohanó világ, sem egy beteg társadalom gondja. Szabad vagyok - ez öröm. És ami még csodálatosabb érzés: végre hazataláltál!

Ha gyakran nézel önmagadba, tudod, hogy a sokféle gondolatod és zavaros érzésed közül a legtöbb nem is a tiéd: idegen programok, alattomos eszmék, erőszakos reklámok, kordivatok, újsághírek, önvédelmi reflexek, önáltatások, vakhitek. Valamennyien egy beteg világ hipnózisában élünk. Amikor először van egy saját gondolatod, az olyan, mint a fölébredés. Az önismeret ott kezdődik, amikor fölismerem, hogy szüntelen hazugságban élek, és önáltatásaimat minden nap és minden órában igyekszem leleplezni.

Amíg nem éled át, milyen a másiknak, addig nem tudsz szeretni. Amíg nem fáj neked a fájdalom, amit másnak okozol, nem tudsz szeretni. A karma nem büntetés, hanem tanítás: megtanít, milyen a másiknak lenni; mit érez, hol fáj neki. Amíg nem fáj a seb, amit másokon ejtesz, és nem vérzel tőle te is, addig nem tudod, mi az, hogy »vele« és »együtt« és »közösen«. Együtt érezni valakivel csak akkor lehet, ha az én idegeim is összerándulnak attól, amit benne én okozok.

Olvass el naponta néhány igaz szót, bölcs gondolatot, szép verset. Olyant, amit neked írtak. Hallgass olyan zenét, melyet nem a káosz, hanem egy magasabb rend szült. Könnyű megkülönböztetni, mert az utóbbi szép. Hozd helyre magad naponta. A légkör, amelyben élsz, szennyes. Tele van negatív adással, fullasztó, boldogtalan, koszos gondolattal. De te nézz a magasba, s hangold magad a nap sugarára. És ne felejts el esténként fölnézni az égre, hogy újra és újra eszedbe jusson: a végtelen gyermeke vagy.

Csak azt érted meg, akit szeretsz. Ha van egy ugatós, ugrálós és harapós kutyád, vidáman élsz vele - ha szereted. Tudod, hogy ilyen: ugatós, ugrálós, harapós - ezzel együtt szereted. Nem jó, hogy ilyen - mégis szereted. De ha van egy férjed, aki nem ugatós, nem ugrálós és harapós, de néha lehamuzza a szőnyeget, máris a plafonon vagy, s azt mondod: nem lehet élni veled! Miért? Mert nem szereted. Ha szeretsz valakit, elfogadod, hogy olyan, amilyen. Jobb lenne, ha más lenne, de így sem olyan nagy baj.

Nincs nagyobb dráma a világon, mint a férfi-nő drámája. Arra vágyódsz, hogy jöjjek, és én arra, hogy gyere felém... hiszen így lenne jó és boldogító és természetes! (...) De amikor megfogjuk végre egymás kezét, nem tudjuk sokáig megtartani. Találkozni sem könnyű manapság, de megtartani egymást szinte lehetetlenség. Tudd, ha vágyódsz valakire, és nem jön, ha jön, de csalódás ér és nem sikerül, vagy ritka csodával sikerül: társunkat megtalálni, és megtartani emberemlékezet óta a világ legnehezebb dolga.

Kapcsolódó személyek:

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom