Müller Péter

A másik ember megismerése és megértése nélkül nincs igazi szeretet. Az érzés nem elég, a szimpátia sem elég. Meg kell ismerni a másikat, föl kell fedezni, mint egy távoli, idegen bolygót, s amikor már ismerős, meg kell érteni, hogy miért ilyen.

Még egy jó tanács is lehet rossz, ha nem jó ember mondja.

Nincs nagyobb vereség, mint ha az ember önmagát veszti el.

Milyen csoda, hogy vannak kibírhatatlan emberek, de nagyobb csoda, hogy ha szeretjük, akkor kibírjuk őket.

Tudd mindig, a legnehezebb pillanataidban is, hogy az igazi boldogság nagy harcban és küzdelemben születik.

Egy párkapcsolat csak akkor tartós igazán, ha minél nagyobb válságokat képes átélni és megoldani.

Az igazi társunk előtt nincsenek titkaink, mert beengedjük magunkba, és ő is minket. (...) Szeretni igazán ugyanis csak akkor szeretünk valakit, ha a hibáival együtt szeretjük.

Utólag sokan tapasztaljuk, hogy életünket éppen az tette tönkre, amit foggal-körömmel kiharcolunk, kierőszakoltunk magunknak.

Nem az a lényeg, ami elmúlik, hanem az, ami újjászületik.

Életünkben a legnagyobb áldás a jó hangulat, és a legnagyobb gond, nehézség a rossz hangulat.

Lelked hegedű, s te játszol rajta, és az első hallgatód önmagad vagy.

Nem az a gond, hogy mások előtt színlelünk, hanem az, hogy önmagunk előtt is. (...) Igazi arcunk megtalálása egy hosszú és küzdelmes folyamat, kevesen vállalkoznak rá.

Akármennyire szeretsz valakit, s érzed magad egynek vele, ő egy másik világ, másik test, másik lélek. Minden más benne. Nincs két egyforma hangú hegedű.

Minden ember tudja a lelke legmélyén, hogy nem hazája, csupán a lakóhelye ez a világ.

Minél kevesebbet tudunk valamiről, annál inkább túlbecsüljük a tudásunkat.