 | Müller Péter(1250 idézet) |
Ha régóta egyedül élsz, magányos vagy és nem jön hozzád senki, feltétlenül nézd meg, hogy nem azért van-e, mert belülről fogod a kilincset!
Most is ugyanolyan szerelmes vagyok, mint abban a pillanatban, amikor először találkoztunk. Nem tudom, hogyan lehetséges ez. Szeretek utánakutatni a dolgoknak, de erre a titokra 81 éves koromra sem jöttem rá. Az, hogy a szerelem lángja nem válik parázzsá nagyon szokatlan élmény. Egyet biztos tudok: az emberben nem szabad, hogy a kamasz meghaljon.
Boldogságod nem csak a külső körülményeid függvénye, hanem megteremtője is! Minden külső ok nélkül is lehetsz derűs, szomorú, sötét időben is, és meglátod: kisüt a napod!
A Nagy Ő-vel lehet szárnyalni, repülni, lezuhanni és fölemelkedni, szédülten boldognak és boldogtalannak lenni. Megtapasztalhatod vele a csodát... de élni vele nem lehet... a kis Te közelebb van hozzád, mint az Ő. Karnyújtásnyira. Kézfogásnyira. Barátod. Sorstársad. Benne az a csoda, hogy hétköznapi csoda. Észre sem veszed, hogy az. Hogy ő a tiéd. És te az övé. Éltek, éltek, és mindenki csodálkozik, hogy sok év után még mindig együtt vagytok. Fogjátok egymás kezét, miközben az űrben számos NAGY Ő repül a semmibe, magányosan, társtalanul, csalódva és álomtalanul.
Ha választanod kell, kivel éld le az életed, a NAGY Ő-vel, vagy a kis Te-vel, válaszd az utóbbit. A kis Te közelebb van a lelkedhez, és meg lehet mellette öregedni.
Gyakran a jó dolgok nem jó előszéllel indulnak. És fordítva: valami jó belecsalhat egy olyan zavaros, rossz gubancba, melyből később nem tudsz kikeveredni.
Egy jó barátság vagy akár egy szerelem indulhat nagyon drámaian is. Az élet ilyen cikkcakkosan alakul.
Nem tudjuk, hogy ha most bánt bennünket valami, nem egy későbbi örömünk titkos csírája lappang-e benne.
Szerencsés az, akinek olyan természete van, hogy röhögni tud az egészen. Mindig. Szívből és őszintén. Vidám akkor is, ha semmi oka sincs rá.
Nem akkor vagy alázatos, ha térdre hullsz és megalázkodsz, hanem akkor, ha bátran kiállsz a rád bízott ügyért.
