Müller Péter

Müller Péter

(1287 idézet)

1936. december 1. —
magyar író, dramaturg

Figyelés

Könyvek

Állandó önvédelemben csak a lelkileg éretlen ember él. Aki gyenge. Aki fél, hogy önbizalma törékeny. Az erős embert az tette erőssé, hogy sok hasznos, beépíthető, megvalósítható érzést és gondolatot kapott másoktól.

A bírálatot nem elviselni, hanem megfontolni kell.

Elmegyünk egymás mellett. És ez még nem a legnagyobb baj. Hanem az, hogy észre sem vesszük. Magányunk oka rendszerint ez. Elidegenedtünk egymástól. Nem vesszük már a jeleket.

A mai ember oly mértékben a zűrzavar gyermeke, hogy a normális életre, vagyis a belső harmóniára, a szeretetre és a szorongásmentes életre képtelen. Ilyen lelkülettel nehéz megfogni, és magamhoz húzni a másik kezét, aki ugyanilyen. De legalább tudjuk, hogy így van. S törekedjünk arra, hogy ne így legyen.

Néha egy ölelés többet üzen és mélyebb élményt ad, mint bármilyen tanítás.

Valamivé lenni, vagy valamit magunkban megváltoztatni és megvalósítani nagyon nehéz.

Tanuld meg, hogy lelkiállapotaidnak nem tehetetlen elszenvedője, hanem előidézője is vagy. Belülről légy vidám! Akkor is, ha semmi okod rá. Szíved mélyén öröm él. Hozd föl magadban, akkor is, ha éppen nehéz helyzetben vagy.

A legtöbb, amit egy másik embernek adni tudsz, a figyelem.

Egyetlen bűn van a világon, amelyből minden baj és értelmetlen szenvedés ered: nem szeretni! Aki nem tud szeretni, kénytelen mindenféle pótcselekvésre, hogy az életét elviselhetővé tegye.

A szeretet akkor kezdődik és addig tart, amíg rád figyelek! (...) Két idegen világ így lesz ismerőssé egymás számára.

Aki igazán lát, az szeretettel lát, és annak a szava sohasem durva és sértő és megalázó és kegyetlen - hanem tapintatos. Bölcs és megértő.

Belülről növekszünk. S akik szépen, okosan növekednek, azok ismerik magukban az elégedettség és elégedetlenség határát. A külső visszajelzés nem lényegtelen, de másodlagos.

Soha semmiféle külső dicséret nem elég, amíg nem tudod belülről, lelked mélyéről megdicsérni önmagad.

Valamennyien hazaszálló vándormadarak vagyunk. A lenti táj változik, a föld más, a felhők jönnek-mennek, alattunk országok, hegyek, mezők, erdők, tengerek maradnak el - végleges otthonunk nincs, sehol sincs, s ha valahol leszállunk, ott csak vendégek vagyunk, átutazók, mert tovább kell szállni.

Az emberi eszmélés mindig új és új világokat fedez fel, de sokáig nem időzhet benne, mert vonzza a nem ismert célja. Egyetlen, világokon átívelő gondolatunk van, ami nem változik. Az, hogy nem vagyunk egyedül.

Kapcsolódó személyek:

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom