Móra Ferenc

A kinyitott tenyér is kérő száj... jó meleg fészek. Ha kis csókokat ültetünk bele, azok kikelnek, és mikor az ember elalszik, előbújnak, és végigtipegnek rajta.

Az eb, az kutya, de a puli többet számít, mint némelyik minden lében kanál ember.

Gyerekkönny hamar kicsordul, hamar fölszárad.

Most jöttem igazán rá, a nagy számadás napjaiban, tulajdonképp sohase csináltam mást, mint ő. Tulipánokat és rozmaringokat hímezgettem, csak ő drága tűvel, én olcsó tollal, és szolgálómestere voltam szegény nemzetemnek, hol apró örömöket, hol apró szomorúságokat jelentgetve nekik, de mindig olyan tiszta szívvel és becsületes szándékkal, mint az apám, s azért szíveltek úgy az emberek, mint az apámat. Kedves barátaim, ígérem önöknek, hogy akármi szándéka van velem az Istennek, az utolsó lélegzetvételemig az maradok, aki voltam.

Az ember akkor öregszik meg, mikor mosolyog azon, amin valaha sírt, és nevet azon, amiért valamikor a fogát csikorgatta.

A bizonyosság ütötte seb begyógyul, a bizonytalanság halálos méreg.

Az a nő, aki habozik, hogy meghozzon-e valami áldozatot azért, akit szeret, ne hozza azt meg.

Édes galambom, jut-e még eszedbe
Az a mosolygós nyári alkonyat,
Amikor szép fejed szivemre hajtva,
Elárulád te titkos álmodat?
Öt éve már. S im én eljöttem érted
A régi szóval lázas ajkamon:
Te álmodod-e még a régi álmot,
Eljössz-e hozzám, édes angyalom?

S az a legfájóbb könnyem, amelyik
Csak fojtogat, de nem birom kisírni,
S az a legszebb dalom, amely csupán
Szivembe zsong, de nem birom megírni.

Okos emberek közé belép egy szép asszony, s kész a bolondok háza.

Nem minden asszony harap a tiltott fa gyümölcsébe, de mind kíváncsi az ízére.

Megtanultam, hogy a kincset a szívében hordozza az ember.

A szív a legfurcsább csavargó,
Ne bánjatok durván vele!
Mert ahonnan elüzték egyszer,
Hívhatják vissza bár ezerszer,
Nem látják többet sohase.

Szeresd a gyermeket, öleld szivedre őt,
Ringasd el lágyan a szegény kis szenvedőt,
Lehunyt pilláinak töröld le könnyeit:
S mig te a gyermekek könnyét törölgeted,
Egy láthatatlan kéz a csillagok felett
Letörli vétkeid!

Sírhatnékom van, ha eszembe jut
A szeles éj, amelyen elaludt
S valahányszor hörögve sír a szél,
Mindig azt gondolom, hogy ő beszél.