Mika Waltari

Mika Waltari

(39 idézet)

1908. szeptember 19. — 1979. augusztus 26.
finn származású író

Figyelés

Könyvek

A politika bizony politika, és döntéseit a célszerűség diktálja, nem a formális igazság.

A szabadság több értelmű szó, az egyik ezt érti rajta, a másik amazt, de mindez nem számít, amíg a szabadságot el nem nyerték. A szabadság eléréséhez sok ember szükséges, de ha elértük, legjobban cselekszünk olyképpen, hogy nem osztjuk széjjel sokaknak, hanem megtartjuk magunk.

Minden megtisztult bennem, a világ mosolyogni kezdett, és minden rossz olyan volt szememben, mint a pókháló, melyet a kéz könnyedén szétszakít. A te kedvedért akartam jó lenni. (...) Igen, így volt, midőn hozzám jöttél, de most, hogy elhagysz, minden elsötétül körülöttem, szívem olyan, mint a sivatag magányos hollója.

A HA szó olyan, mint a rozsdás tüske, amelyet lassan nyomnak az ember húsába.

A pénzéért udvariasságot kapott, kiszolgálták, nem volt, amit meg ne vehetett volna. Csak életet nem tudott venni a pénzén, se nyugalmat a lelkének.

A férfi szenvedélye, a legforróbb szenvedély is, előbb fellángol, utána kialszik, bármennyire is komoly a dolog. Bármilyen féktelen és lángoló szenvedély fogja el, egyszer eljön a pillanat, amikor csak hamut és romokat lát maga körül, és már nem is emlékszik rá, nem is érti, mi történt tulajdonképpen. A férfinál egyszer minden véget ér, egyszer minden, minden véget ér. Ezért a nő kénytelen magához kötni a férfit, ha meg akarja tartani, legalábbis otthonhoz és megszokásokhoz kötni úgy, hogy a férfi hálóba kerüljön, és azt higgye, hogy a háló széttéphetetlen, pedig az egész csak szemfényvesztés.

Olyan volt, mint a sós forrás, amelytől csak égetőbb lesz a szomja annak, aki iszik belőle, anélkül, hogy valaha is kielégülne tőle. Kiittam a csalóka serleget, nem tudva, mit cselekedtem. Voltaképpen mikor tudjuk, hogy a valóságban mit is teszünk?

A napok egymás után suhantak, s minden naplemente az ő életéből vitt magával egy napot, minden földerülő reggel az ő életéből egy hosszú éjszakát. Néha elámélkodott: hát van kívüle még más is, aki érzi a sorsnak ezt a hallatlan erejű nyomását?

Először felfogta a sorsát - majd megkísérelt lázadni -, s most egyszer s mindenkorra beletörődött. Olyan fájdalmas, szelíd és oly szép volt ez. Sírt - csendes, fullasztó sírással -, sírt, hogy egész teste reszketett belé. Oly kimondhatatlanul szerette mindazt, amit most itt kell hagynia. A napot, a füvet, a földet. Mind, mind az embereket. S attól, hogy tudott már sírni és szeretni, nagyon boldog lett. Nem volt már benne szemernyi keserűség sem - többé nem félt a hosszú álomtól. Annyit tudott csak: mindaddig, míg egy szikrányi élet lesz benne, kinyúl minden létező felé, a kedves és gyönyörű világ felé, a titokzatos és csodálatos élet felé. Tudata utolsó rezdülésével is ezeket érzékeli majd: a földet, a fákat, a madárdalt és az ég kékjét.

Csak a művészet az igaz. A valóságból erőszakkal, kínnal lehasított szín és forma, ami több a valóságnál. Maradandó, hihetetlen, megsemmisítő.

A szegénység nem fukarság. Szegényebb vagyok, mint maga. Magának, ha meg is hal, a szemében és a szép testében ott van az élet egész gazdagsága. Tűz és vágy. Félelem, gyász, reménytelenség. Az óceán hullámzik a maga testében. (...) A vér az emberi melegség óceánja.

Ne vágyjon az életre, mert csak megégeti magát. Az élet égeti az ember kezét, és a szívét is megperzseli. Semmi sem éget jobban, mint az élet.

Meg kell edzenie önmagát. Be kell mocskolnia magát a világ szemétdombján. Úgy jobb. Én is így tettem. Akkor a láng tisztára nyaldossa az embert, és leégeti az élet piszkát.

A művészet a magányos ember küzdelme az egész világ ellen.

Az emberek a munkához, az ismereteikhez és szokásaikhoz bilincselten élik életüket. (...) Gyermekkoruktól kezdve szálakat fonnak maguk köré, és egyre szorosabb béklyóba kötik önmagukat, míg végül mozdulatlan lepkebábokká válnak. Amikor érzik, hogy megdermedtek, amikor a tüdejük már egyetlen szippantás friss levegőt sem kap, amikor már minden új gondolat kínt okoz, saját terhüket rárakják szegény gyermekeik vállára, és bottal hajtják őket az útra. Ugyanabba a sivatagba, ugyanazokba a bilincsekbe.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom