![]() | Mihail Solohov(89 idézet) |
A halál bizony nem édes nagynénikénk, az a dög, az egyformán borzalmas mindenkinek - párttagnak is, pártonkívülieknek is, meg minden más embernek is.
Hisz olyan kevés kell az embernek a háborúban! Ha csak egy kissé távolabb kerül az ember a haláltól, ha pihen egyet, kialussza magát, becsületesen jóllakik, kap hazulról levelet, ráérősen elcigarettázgat a bajtársaival - máris megvan az ideig-óráig tartó katonaöröm.
A halállal való találkozás - komoly dolog. Akár sor kerül erre a találkozásra, akár nem, mindenképpen megdobban az ember szíve, akár a szerelmesé, és még tanúk előtt is úgy érzed, mintha csak ketten volnátok a világon: te meg ő.
A háború olyan, mint valami meredek helyre való felkapaszkodás: a győzelem ott van a csúcson, így hát ők csak mennek, nem elmélkednek hiába az út elkerülhetetlen nehézségeiről, nem okoskodnak ravaszul. Tulajdon érzéseik háttérbe szorulnak, most az a fő, hogy elérjék a csúcsot bármi áron is! Meg-megcsúsznak, lezuhannak, elesnek, de megint felállnak, és mennek tovább. Az ördög se tudná megállítani őket! Beszakad a körmük, majdhogy el nem véreznek, de beveszik azt a magaslatot. Ha négykézláb is, de felmásznak a csúcsra!
Nem, nemcsak az álmukban sírnak a háborúban megőszült idős férfiak. Sírnak ébren is... Csak az a fő, hogy idejében félre tudj fordulni.
A gyermek emlékezete olyan, mint a száraz villám: fellobban, egy pillanatra mindent megvilágít, aztán kialszik.
Akár fődiekkel, akár idegenekkel dógozik is az ember - egyforma nehéz az, ha nincs ínyére a munka.