Matt Haig

Matt Haig

(113 idézet)

1975. július 3. —
brit újságíró és író

Figyelés

Könyvek

Maga a beszéd is terápia. Ahol beszéd van, ott remény is van.

Miért lesz még mindig annyi férfi öngyilkos? Mi a baj? A bevett válasz, hogy a férfiak a mentális betegséget a gyengeség jelének tartják, és vonakodnak segítségek kérni. A fiúk nem sírnak. Pedig de. Sírunk. Én sírok. Állandóan sírok. Ma délután is sírtam.

Ha nehezen tudod felszabadítani az énedet, az betör, elárasztja az elmédet, hogy vízbe fojtsa a sok elhibázott, félkész énedet.

Egy végtelen lehetőségekkel teli világban a fájdalom és a veszteség lehetősége is végtelen. A félelem tüzeli a képzeletet, és fordítva, míg végül nem marad más kiút, mint az őrület.

Ha csak depressziód van, az elméd mocsárba süllyed, veszít lendületéből, de ha szorongás is kíséri, a mocsár ugyan mocsár marad, csak tele lesz örvénnyel. (...) Folyamatos készenlétben vagy. Olyannyira, hogy minden egyes pillanatban az összeomlás szélén állsz, közben kétségbeesetten próbálsz a felszínen maradni, lélegezni azt a levegőt, amit az emberek körülötted a parton könnyedén lélegeznek. Egy másodperced sincs. A félelmen kívül nincs egyetlen másodperced sem. Sóvárogsz egyetlen pillanat után, amikor nem vagy rémült, de ez a pillanat sosem érkezik el.

A depressziót sokan súlyként írják le, és valóban lehet olyan érzés. Lehet valóságos fizikai súly, és lehet metaforikus érzelmi súly is.

Mivel a legtöbb öngyilkos depressziós, mondhatjuk, hogy a depresszió az egyik leghalálosabb betegség a bolygón. Több ember esik áldozatául, mint az erőszak legtöbb formájának - háború, terrorizmus, családon belüli erőszak - együttvéve. Még ennél is megdöbbentőbb, hogy a depresszió olyan szörnyű betegség, hogy többen ölik meg magukat miatta, mint bármelyik más betegség miatt. Ennek ellenére az emberek mégsem gondolják, hogy a depresszió tényleg olyan rossz.

Az a furcsa a depresszióban, hogy még ha több öngyilkos gondolatod támad is, a halálfélelem ugyanolyan erős marad. Az egyetlen különbség, hogy az élet fájdalma gyorsan növekszik. Úgyhogy amikor hallod, hogy valaki öngyilkos lett, fontos tudnod, hogy a halál nekik sem volt kevésbé félelmetes. Nem erkölcsi "döntés" volt. Aki normális kérdésnek tekinti, az abszolút félreérti.

Amint egyetlen pillanat a halál, úgy egyetlen pillanat az élet is. Lehunyjuk a szemünket, és hagyjuk, hogy megszűnjön minden hiábavaló félelem. Az új állapotban, félelemmentesen, megkérdezzük magunktól, kik vagyunk. Ha kétségek nélkül élhetnénk, mit tennénk? Ha nyíltszívűek lehetnénk anélkül, hogy félnünk kéne a csalódástól... ha szerethetnénk anélkül, hogy félnünk kéne a megbántástól... ha ma átérezhetnénk, hogy édes az élet, anélkül, hogy arra gondolnánk, hogy fog holnap mindez hiányozni... ha nem félnénk az idő múlásától, és attól, kiktől fog megfosztani... igen. Mit tennénk? Kivel törődnénk? Milyen csatákat vívnánk? Mely ösvényeket hagynánk ott? Milyen élvezeteket engednénk magunknak? Milyen rejtélyeket oldanánk meg? Egyszóval: hogyan élnénk?

Azt akarom,
hogy lassíts.
Azt akarom csak,
hogy lassuljon le minden;
Építsünk erdőt
a pillanatból,
és éljünk ott
örökké,
mielőtt elmész.

A szeretteink sosem halnak meg. (...) Bennünk élnek tovább úgy, ahogy mindig is éltek. Mi óvjuk a fényüket. Ha élénken élnek emlékeinkben, így is képesek nekünk utat mutatni, mint a rég kihunyt csillagok fénye, amely ismeretlen vizeken is segíti a tengeren való tájékozódást. Ha már nem gyászolunk, és odafigyelünk rájuk, képesek megváltoztatni az életünket... azaz megváltoztatnak minket.

A múlt a jelenben van, benne ismétlődik, csuklik, és figyelmeztet mindarra, ami nincs többé. Elővérzik az utcákból és a padokból, dalokból, vezetéknevekből, arcokból és könyvborítókból. Néha egyetlen fa vagy naplemente látványa is olyan erővel képes hatni ránk, mint az összes valaha látott fa és naplemente. És nincs menekvés, mert nincs élet, amelyben ne lenne könyv, fa vagy naplemente.

A jövő már csak ilyen. Nem tudjuk, mit hoz. Egy adott pontban el kell fogadni, hogy nem tudhatjuk. Abba kell hagyni az előrelapozást, és arra az oldalra összpontosítani, ahol éppen tartunk.

A történelem nem olyasmi, amit fel kéne eleveníteni. A történelem él. Mi vagyunk a történelem.

A jóságnak megvan a maga harmóniája.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom