Marcus du Sautoy

A prímszámok a számtan atomjai.

Ha a matematikában nem volna struktúra, ha nem lenne benne az egyszerűség szépsége, akkor nem is lenne érdemes tanulmányozni.

99 pénzfeldobás sem segít abban, hogy kitaláljuk, mi adódik majd a 100.-ban.

A bizonyítás olyan, mint egy ösvény: egy jól ismert területről vezet el távoli csúcsokhoz a matematika tájain át.

A matematika piramishoz hasonlít, minden nemzedék építhet az előző nemzedékek eredményeire, s nem kell az építmény összeomlásától tartania. Ennek a tartósságnak a tudata teszi olyan szenvedélyessé a matematikusokat.

Korlátok között alkotni azért szép, mert az ember új irányokba kényszerül, és olyasmit is felfedez, amit korlátok nélkül sohasem fedezett volna fel.

Bárkivel előfordul, hogy egy zeneművet újra és újra meghallgat, és ilyenkor újabb, korábban észrevétlen harmóniákat fedez fel benne; a matematikus is gyakran éppily örömöt lel a bizonyítások újraolvasásában, mert ilyenkor tárulnak fel az őket leheletfinoman összetartó apró részletek.

A matematikának és a zenének is van egy szimbólumokból álló szaknyelve, s azzal megragadhatjuk az általunk létrehozott vagy felfedezett mintázatokat. A zene sokkal több a kotta öt vonalán le-fel táncoló fél- és negyedhangjegyeknél. S a matematikai szimbólumok is csak akkor kelnek életre, ha az elmében megszólal a matematika.

Gyakran a pihenés, sőt esetleg maguk az álmok teszik szabaddá az agyat az ötletekkel való játékra, és ennek a játéknak a gyümölcsei mutatkoznak meg az agyban, ha az tudatosan végzi a dolgát.

A tudás és az előzetes várakozás néha a haladás kerékkötője lehet.

A matematika maga az átszellemültség, de a matematikus is ember: énje kívánja a kényeztetést. Semmi sem ösztönzi jobban az alkotókészséget, mint a halhatatlanság ígérete; azt pedig egy olyan tétellel lehet elnyerni, amelyik az ember nevét viseli.

Bár a matematikusok voltaképpen futók egy váltócsapatban, s az egyik nemzedék átadja a váltóbotot az utána jövőnek, mégiscsak mind vágyik a dicsőségre, és a dicsőség azé, aki átszakítja a célszalagot. A matematikai kutatás nem könnyű egyensúlyozás az évszázados vállalkozásokban való közös részvétel vágya és a halhatatlanság reménye között.

Meglepő vonása a matematikának, hogy politikai és történelmi határokon átívelve kapcsol össze embereket.

A matematika öröme nem kizárólag a végeredményből fakad. A matematikai krimiket nem pusztán azért olvassuk, mert megtudhatjuk végre, hogy ki volt a tettes. Annak örülünk, hogy a szemünk előtt zajlik az események felgöngyölítése egészen a végkifejletig.

A matematikusok soha nem gyógyulnak ki teljesen a matematikából, még ha le kell is mondaniuk az egyetemi szobáról.