Márai Sándor

Márai Sándor

(762 idézet)

1900. április 11. — 1989. február 21.
magyar író

Figyelés

Könyvek

Régen - az ifjúság, a férfikor idejében - az utazás izgalmas pillanata a megérkezés volt: közelebb jutni az ismeretlenhez, a meglepőhöz, a kalandhoz, a változathoz. Öregkorban az utazás nagy pillanata a take off, az indulás: kilépni egyetlen lendülettel az öregség rutinjából, ez az "élmény". A megérkezés közömbös, hiszen mindenütt ugyanaz vár.

Öregkorban minden, az utazás is kényszerűség. Az ember nem valami felé utazik, hanem helyben jár, és azt hiszi, odébb jut, eltávolodik valamitől, amit nem szeret.

Az irodalom előre érzi az emberi természetben erjedő indulatokat és változásokat.

A barométer nem tehet a viharról, melyet órákkal előre jelez.

Az öregkor legnagyobb, egyetlen, tiszta ajándéka a nyár.

Ha egy fogamzást megakadályoznak, talán egy zsenivel kevesebb lesz. Az ellenérv ez lehetne: még mindig jobb, ha egy zsenivel kevesebb lesz, mint ha minden évben hetvenmillió emberrel több lesz, akik között ritka a zseni, de sok a hülye.

A keresztény tanítás perverz fenyegetése az "örök élet". Szörnyű lehet.

Jobb", "Bal" csak ott van, ahol "Közép" van. Az Univerzumban nincs jobb és bal, mert nincs közép: minden pont egyszerre központ és a végtelenbe vegyülő periférikus egység.

Az Emberiség elment a Holdra, felhasította az atomot, évtizedekkel meghosszabbította az emberi életet, szimfóniákat, remekművű könyveket írt, képeket és szobrokat alkotott, és közben olyan dedóba illő hülye gyerek maradt, mint volt öt- vagy tízmillió év előtt.

A hazafiak riszálják magukat, énekelnek, szavalnak, esküdöznek. De csak egyfajta igazi hazafiság van: ha valaki ott, ahol éppen van, teljes hűséggel és feltétlen erőkifejtéssel helytáll a munkájában. Ennek visszaható ereje van a hazára. Minden más csak vásári mutogatás és tányérozás.

Az "írás" nagyon ritkán más, mint hiú önmutogatás, kínálkozó magakelletés. Néha több és más, de ez nagyon ritkán esik meg.

Az emigráció kategóriái: aki a hazájából emigrál idegenbe. Aki a hazájában marad, és ott emigrál, belső idegességben rejtőzik. Aki az emigrációban emigrál az emigrációból, a magányba.

Az ember, ha akarja, csakugyan többet bír, mint a test, ha nem fűti az akarat.

Mit remélnek még az emberek a vallástól? Már tapogatják, hogy a kozmosz állandósult. Időtlen cselekmény. Az ismeretlen semmiből jövünk, akcidentálisan, az ismeretlen semmiben tűnünk el, akcidentálisan. Ami a létezés és a nemlétezés pillanata között "idő", annyiban tudatos csak hogy feltételezünk egy Kozmoszt, amely nemcsak vak és süket cselekmény, hanem tudatos folyamat, és ennek a tudatnak a mi tudatunk része. De ez is csak remény. Nem biztos, hogy az Univerzumnak van "tudata".

Nem a halál. Mindig a szenvedés az, amire nincs válasz. Ostoba és fölösleges.

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ