Márai Sándor

Márai Sándor

(794 idézet)

1900. április 11. — 1989. február 21.
magyar író

Figyelés

Könyvek

Öregen, őszen és agársoványan,
Mégis de jó, de jó, de jó, hogy nyár van.

Valéry szerint Leonardo da Vinci olyan ember volt, aki "egy hídra gondolt, ha szakadékot látott" - de én olyan korban éltem, amikor a zseni egy híd láttára rögtön a szakadék megvalósításán kezdett tűnődni.

Egy ember, szegény, semmi más, csak ember és halandó, akármit csinál is... aztán megöregszik a tested; nem egyszerre, nem, először szemed öregszik vagy lábaid, vagy gyomrod, szíved. Így öregszik az ember, részletekben. Aztán egyszerre öregedni kezd a lelked: mert a test hiába esendő és romlandó, a lélek még vágyakozik és emlékezik, keres és örül, vágyik az örömre. S mikor elmúlik ez az örömvágy, nem marad más, csak az emlékek vagy a hiúság; s ilyenkor öregszel igazán, végzetesen és véglegesen. Egy napon felébredsz, s szemed dörzsölöd: már nem tudod, miért ébredtél? Amit a nap mutat, pontosan ismered: a tavaszt vagy a telet, az élet díszleteit, az időjárást, az élet napirendjét. Nem történhet többé semmi meglepő: még a váratlan, a szokatlan, a borzalmas sem lep meg, mert minden esélyt ismersz, mindenre számítottál, semmit nem vársz többé, sem rosszat, sem jót... s ez az öregség.

Fogadd el e vad máglyát, a világot,
Van végtelenség is, ha pillanat van.

A háború nemcsak azért a legnagyobb szerencsétlenség, mert az emberi életek millióit pusztítja el - egy járvány, az időjárás változása is elsöpri emberéletek százezreit -, hanem sokkal inkább az emberi lélek és műveltség területén végzett vészes pusztításai miatt.

A "leleplezés", az örök, elkerülhetetlen leleplezés két ember között, az életnek ez a drámai csúcspontja, mikor a szerep lehull a másikról s végre megtudod, kicsoda ő - s aztán vállalod vagy nem, a következmények már magánügyek! -, végre megtörtént közöttünk is.

Ez volt az a pillanat, mikor "elkezdődött", mikor életem elvált mindattól, ami eddig feltétele és értelme volt, mikor egyszerre meghalt bennem valami, s én magam újjászülettem, mintegy meghaltam az életnek és megszülettem a halálnak.

Köszönet a nőknek. Köszönet neked, aki megszültél. És neked, aki a feleségem voltál. És neked, te harmadik, tizedik, ezredik, aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget, egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben, vigasztaltál, mikor magányos voltam, elringattál, mikor a haláltól féltem. Köszönet neked, mert szőke voltál. És neked, mert fehér voltál. És neked, mert a kezed szép volt. És neked, mert ostoba és jó voltál. És neked, mert okos és jókedvű voltál. (...) Köszönet a nőknek, köszönet.

Mindig az igazságot kell írni. De írhatja-e az író mindig az igazságot? Végre is, "költeni", ez a hivatása, kitalál történeteket, megszépíti a részleteket, told, hozzáfűz, tökéletesít. Nem írhatja az anyakönyvi igazságot: ez nem irodalom, csak ismétlés és unalom. De mindig igazat ír, ha a látomásához hű marad. A látomásához, amely a költő meséjéből sugárzik. Ez az írói igazság: hűség a látomáshoz. Minden más csak híradás, beszámoló lehet.

Minden ember szívesen hóhér gondolatban.

A haláltól nem félek, csak a meghalástól.

Az önéletrajz csak akkor jogosult, ha az író a személyes létezést az univerzális létezés szerves kiegészítő mikrokozmoszának érzi. Tehát nem arról ad hírt, ami vele és körülötte történt, hanem azt rögzíti, hogyan történt meg a világ benne.

A somlói borban a magyar legnemesebb tulajdonságai élnek: keleti bölcsesség, nyugati műveltség. Van benne valami Ázsia nyugalmából és Európa kíváncsiságából. Ez a legszerencsésebb keverék borban és emberben.

Nincs szebb halál, mint egy diófa alatt, a borospince előtt, ősszel, közvetlenül szüret után, mikor az újbor már szunnyad és erjed a hordókban, a diót leverték a fáról, s a napnak szelíd ereje van még, mint az öreg ember szerelmének.

A pillanat volt ez, mikor az éjszaka elválik a nappaltól, az alvilág a felvilágtól. S talán más is kettéválik ilyen pillanatokban. Az utolsó másodperc ez, mikor a világi és emberi mélység és magasság, fényesség és sötétség még érintkeznek, mikor a szunnyadók felriadnak nehéz és gyötrő álmaikból, a betegek felnyögnek, mert érzik, hogy vége az éjszaka poklának, s következik az áttekinthetőbb szenvedés; a nappal rendszere és világítása feltárja és szétbontja mindazt, ami az éjszaka sötét zűrzavarában görcsös kívánság volt, titkos vágy, nyavalyatörős indulat.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom