Lucius Annaeus Seneca

Lucius Annaeus Seneca

(153 idézet)

ókori római filozófus, államférfi, költő, drámaíró

Figyelés

Könyvek

Először élni kell, és azután, de csak azután filozofálni.

Az éjszaka hozza a szorongást, nem semmisíti meg, s csak megváltoztatja gondjainkat. Mert alvás közben az álmatlan órák is éppolyan zavartak, mint a nappal. Az igazi nyugalom a helyes gondolkodásból bomlik ki.

Bármit akarsz mondani, mielőtt másnak mondanád, előbb mondd magadnak!

Szenvedéseink egyik oka az, hogy mások példája után megyünk, nem értelmünk irányít bennünket, hanem a megszokást követjük.

Az élet semmit sem ad a halandónak munka nélkül.

Nem az életnek, hanem az iskolának tanulunk.

Nincs miért félned, hogy kárba vész a fáradságod: magadnak tanultál.

Olcsó az éhség, drága a csömör.

A színlelt tulajdonságok hamar visszavedlenek eredeti mivoltukba, a valódiakat viszont, melyek - hogy úgy mondjam - szilárd talajból sarjadnak, az idő még csak növeli és kivirágoztatja.

A bűnös első és legnagyobb büntetése a bűntudat.

Veszedelmes az a hatalom, amely csak ártani tud.

A vágyak sohasem mértékletesek annyira, hogy a beteljesüléssel megelégedjenek. Ez csak lépcsőfok szokott lenni a nagytól a legnagyobbhoz.

Hasznosabb néhány bölcs tanítást ismerni, amely mindig javadra válhatik, mint sok dolgot tanulni, amely mit sem használ.

Nem téboly-e, nem az esztelenség netovábbja-e, hogy sokat kívántok, holott édeskevés fér belétek?

Az egész munkának felét elvégezte az, aki hozzákezdett.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom