Friss
Közösség
Kövess!
Szűrők
Linn Skaber

Linn Skaber

(58 idézet)

1970. március 31. —
színésznő és humorista

Figyelés

Könyvek

A ráncaim: a lélek naplója. Az élet tükre. A szívdobogás átirata. (...) Körbefutják az arcomat, mint girlandírással lejegyzett novellák, lúdtollal, keményen és határozottan, vadul és brutálisan megírt regények.

Hazamegyek, és átlagos hétfőt tartok, sőt még azt sem, keddet. Az az egyetlen nap, amely unalmasságban felülmúlja a hétfőt. Igen, persze, tudom, hogy péntek van... neked... de nekem hétfő, ami pénteknek öltözött ki, nekem a hét minden egyes napja esős hétfő.

Kezdetben gyönyörű, amikor két ember hasonlítani kezd egymásra, nevetőgörcsben tör ki, amikor egyszerre mondják ki ugyanazt a szót, vagy amikor egy reggel éppen együtt mosnak fogat a fürdőszobában, és a tükörbe pillantva felfedezik, hogy úgy néznek ki, mint egy ikerpár, ugyanolyan színű pulóvert, ugyanolyan színű nadrágot vettek fel. (...) Nevetünk néhány öregen, akiket a tévében láttunk kempingezni, úgy néztek ki, mint két testvér, pedig házaspár voltak, hangosan és sokáig röhögünk rajtuk, hogy az idős házaspár soha ne merészkedjen a közelünkbe, és nehogy azt gondolják, hogy barátkozhatnak velünk, keveredhetnek velünk, csatlakozhatnak hozzánk, vagy olyanok leszünk, mint ők. De mi csak rosszabbak lettünk, olyanok, mint két testvér, egyforma ruhában, csak nem mosolygunk, mint azok, akik a tévében szerepelnek.

Tudok barátságokat kötni, ellenségekkel kibékülni és álmodni valamiről, mindig álmodni valamiről, mindenről és semmiről, és tudok semmit elérni, és talán a semmi a legjobb, mert akkor vágyakozhatok tovább, tanulhatok valamit, és kezdhetem elölről. (...) Biztosra veszem, hogy Isten eléggé elégedett velem. Azt hiszem, átenged a vizsgán. Nekem ennyi elég. Ennyi bőven elég.

Amikor elmaradt a menzeszem, olyan volt, mint végignézni, ahogy a legjobb barátom elköltözik. Az a vagány, aki mindig új dolgokba kezd, akiből jövőillat árad, és akivel valami újat lehet álmodni.

Lakásokban, házakban, sorházakban városszerte rendre ugyanaz a folyamat játszódik le, az emberek lassú lebomlása az otthonokban, házakban. És a házaké, az otthonoké is. (...) Az ember közben nem rögtön veszi észre. Nem látja, hogy a lámpabúrák barnulnak, nem érzékeli, hogy saját szagot alakított ki magának, nem látja, hogy a lakásba beszűrődő fény nem megvilágít, hanem nosztalgikus árnyalatot borít valami múltbelire.

Az ég szerelmére, nem lehet mindenért aggódni. Nem szabad megelőlegezni minden bajt.

Az élet hol ilyen, hol olyan. Ez van. Hol ilyen, hol olyan.

Régen féltem a randevúktól, és izgultam, nehogy hülyét csináljak magamból. Most félek a randevúktól és a nevetőgörcsöktől, nehogy bepisiljek.

Nem akarok többé emberek között lenni. Nem kommunikálunk, nem élünk együtt, nem veszek részt semmilyen megbeszélésen, sem döntések meghozatalában. Legalábbis nem vettem részt azon a megbeszélésen, ahol eldöntötték, hogy szarunk mindenbe, és hadat üzenünk a saját földünknek, csatát vívunk az erdőkkel, a tengerekkel, hogy minden egyéb földi élet fölé helyezkedünk, harcolunk az állatok, a rovarok ellen, hogy háborúzunk mindennel, ami nem ránk hasonlít. Nem vettem részt azon a megbeszélésen. Nem hívtak meg. Ha választhatnék, inkább a madarakkal tartanék az éjszakai égen. Velük együtt ráfeküdnék a széllökésekre, és elmenekülnék az emberiség elől.

A legszebb szavak látszanak, nem kell kimondani, hogy "szeretlek" meg ilyesmi, az ember látja. Képzeld, szerte a világon sok anyán látni lehet. Ezek a szemszavak.

Undorodom a vékony, behízelgő Álszentségtől, mert szinte mindig azok fogják szorosan az Álszentség karját, mintha a legjobb barátjuk lenne, akiket a legkevésbé érdekel, hogy mások hogyan érzik vagy érezték magukat.

Istennek igazából az éhező gyerekeknek és a fázó, sérült felnőtteknek kellene segítenie a föld másik oldalán, de mégis öntelt, önző, magukat rendkívül érzékenynek tartó, részeges ötvenes nőkre kell energiát áldoznia. Engedj némi szabadságot Istennek!

Valakinek a temetésénél jobbra fordulsz, elkanyarodsz egy vacsoratársaság mellett, balra mész tovább egy nyaralás felé, onnan egy kilométer egy hétköznapig, és ott a bal oldalon talán meglátod az örömöt vagy egy emléket, egy fájdalmat vagy egy bódét vagy egy csókot vagy egy utcát vagy egy partot, és még mindig nem értél oda. Nagyjából onnan jöttem.

Még a tévéhíradó előtt felhívom a legjobb barátomat. (...) 20 éve nem beszéltünk. Nincs különösebb oka, csak az élet miatt, azt hiszem. Különböző életek, különböző helyek, különböző feleségek, lassanként gyakorlatilag minden különböző lett.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom