Linn Skaber

Linn Skaber

(22 idézet)

1970. március 31. —
színésznő és humorista

Figyelés

Könyvek

Nem könnyű a változások, fordulópontok, átrendeződések korszakában élni. Ilyen érzés kamasznak lenni. Mintha csak valaki átrendezte volna a szobádat a tudtod nélkül, anélkül, hogy megkérted volna rá. Hirtelen minden ismeretlen, teljesen más, te pedig ott állsz az új szobádat fürkészve, és arra gondolsz: mi ez a váratlan változás? Mi történt itt? Hol vannak a játékaim, az érzéseim, a biztonságom és az ismerős illatok? Hová lett mindez? Ez itt az enyém lenne?

Néhány kamasz úgy érzi, a tinédzserkor annyira csordultig van kíváncsisággal, akcióval, szerelemmel, humorral, izgalommai, barátokkal, bulikkal és nevetőgörcsökkel, hogy a fele is elég lenne. Mások egyáltalán nem tudnak betelni vele. Némelyeknek elegük lesz az egész kamaszkorból, még mielőtt elkezdődött volna, és úgy írják le ezt a korszakot, mint a magány, a szorongás, a sebezhetőség, a félelem, a bánat és az érthetetlenség korszakát. A kamaszkor gyakran mindezek intenzív keveréke. A felnőttek általában érdekes időszaknak tartják, de nekik könnyű, nem nekik kell átélniük.

Kamasznak lenni pokoli érzés. Természetes, hogy az. Végül is át kell esned az első újjászületéseden a megszületésed óta. A hernyó átalakul pillangóvá; az édes, sárga kiscsirkéből rekedtes hangú, félig kifejlett, csúnyácska madár lesz, akit senki sem tart már aranyosnak; és a kis petárda tűzijátékként robban. A gyermekből kamasz lesz.

Különös, hogy minden gyerek elfogadja azt, hogy egyszer csak fel kell nőni. (...) De ki döntött így? Az élet? A felnőttek? Akik egyszerűen csendben feladták önmagukat, a falovaikat, az erdőiket, a maszatos arcukat, és halkan és észrevétlenül leszoktak a nevetésről, az álmodozásról, a játékról, majd lassan elkezdtek Fifát játszani, és úgy tenni, mintha nem játszanának, végül pedig teljesen leszoktak a játékról? Ki dönt ebben? Ki döntött? Mikor felejtettek el mindent?

A szívem akár egy bezárt bódé
egy tengerparti, üres kempingben.
Pedig itt egyszer nyár volt.

Itt a Betegség! Nem mi engedtük be. Nem mi nyitottunk neki ajtót. Egyszerűen csak átlépett a küszöbünkön, elhomályosította a megszokott, állandóan ragyogó, narancsszínű fényt, és teljesen felcsavarta a fényerőt, hogy mindenki csúnyának és rémültnek látszott. Megszüntette a kellemes fürdőkádillatot, amely az egész lakást belengte, ha az egyikünk fürdött. Eltávolította a nevetést a falakból, kirántotta apa lába alól a szőnyeget, hogy hanyatt esett, és zokogott, mint egy kisfiú, és többé már nem volt apa. Eltüntette a délutáni világosságot, hogy soha többé ne tudjuk, örülhetünk-e az estének. (...) A Betegség rohadtul szemtelen volt. Idegen házba hatolt be, ahol, akár egy káposztaféreg, körbehempergőzött, megrágcsált minket, és növekedett. Amíg teljesen fel nem zabálta anyát.

A születésnapok úgyis arról szólnak, hogy valahogy kibírd az ott eltöltött időt.

Szinte állandóan zavart és szégyenlős vagyok, és leginkább valakinek a háta mögött szeretek állni, de nem mindig van valaki a közelben, aki mögött elbújhatnék.

Néhány negyven körüli nő azt mondta nekem egyszer, hogy csak most kezdték el megkedvelni önmagukat. Én nem vagyok ilyen hülye. Eldöntöttem. Most kezdem el. Ki szeretné ezt a lányt, ha én nem?

Tizenöt évesnek lenni olyan, mint sífutni. Eddig jól ment. Jól csúszik, süt a nap. (...) De a nyomok hirtelen szétválnak. Az egyik síléc az egyik irányba siklik, a másik síléc a másik irányba, az egyik nyom a gyermekkorod, a másik az azutáni életed, és a lécek két irányba csúsznak, te pedig ott állsz, és szétszakadsz.

Azt mondják, be fogunk állni a felnőttek közé a sorba, de ha nem gond a lelkésznek, én inkább fütyülök rá, és még egy kicsit gyerek maradok.

Azt kérded, feminista vagyok-e? (...) Engem kérdezel? Kérdezz inkább egy farkast. Kérdezd meg a farkast, hogy támogatja-e a farkasvadászatot.

Túl rövid az élet ahhoz, hogy ne együnk esküvői tortát egy szerdai napon!

A legtöbb barátom arról álmodozik, hogy külföldre megy, de a többség, azt hiszem, csak a szomszéd házig jut el.

Te vagy a mozdonyvezető. Úgy vezetsz, ahogy akarsz, gyorsan vagy lassan. Ki a nagyvilágba. Te döntesz, és te választod ki az összes vágányt. De a legfontosabb: ne feledd a kilátást! Az a legfontosabb. A kilátás. Attól függetlenül, hogy milyen gyorsan vagy lassan megy a vonat, a kilátás a legfontosabb. Sokan megfeledkeznek róla, sokan megfeledkeznek a kilátásról, miközben csak robognak a vonattal a zöld földeken, a fényes reggeleken vagy az esőben, reggeli párában. De te nem felejted el. Fütyülj és vezess!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom