Lily Brooks-Dalton

Milyen érzés lenne (...) gondolatok nélkül, pusztán ösztönből élni? Amikor nincs más, csak az éhség és az álmosság. Meg a vágy az év megfelelő szakában, de semmi szerelem, bűntudat, semmi remény. Túlélésre, nem gondolkodásra teremtett élőlényként létezni.

A sarki farkas általában nem fél az embertől, mivel az élőhelye olyan néptelen, hogy csak ritkán kerül kapcsolatba vele.

Azok a szavak, amiket akkor mond az ember a kollégájának, amikor szimulált katasztrófákban vesz részt, és azok, amiket akkor, amikor a világ véget ér a távollétében, nagyon különböznek egymástól.

Mi azért tanulmányozzuk az univerzumot, hogy tudjunk, ugyanakkor végül csak egyvalamit tudunk meg valójában: azt, hogy minden véget ér... kivéve a halált és az időt.

A mélyen gyökeredző félelem (...) onnan nő ki, ahol a józan ész nem létezik.

A szerelmet kellemetlen érzelmek örvénylő kavalkádja rejti, mint egy fekete lyuk láthatatlan, elérhetetlen közepét.

Az utolsó embernek a Földön maradnia kell, ahol van (...). A férfi mindig is egy testetlen hang marad, egy szellemvándor. Aki egyedül fog meghalni.

Amikor létezett a családja, az nehezebbnek tűnt számára, mint elveszíteni őket. Mindig is hiányzott valami, és ennyi év, ennyi kilométer után azt is megértette, hogy mi: a melegség, a nyitottság. Valaminek a magva, ami soha nem kapott lehetőséget a kihajtásra.