Friss
Közösség
Kövess!
Szűrők
Lafayette Ron Hubbard

Lafayette Ron Hubbard

(66 idézet)

1911. március 13. — 1986. január 24.
amerikai sci-fi író, a Szcientológia Egyház megalapítója

Figyelés

Könyvek

A tétlen emberekkel nehéz kijönni. Azon kívül, hogy lehangolóak, kissé még veszélyesek is lehetnek.

A művésznek hatalmas szerepe van a ma realitásának növelésében és a holnap realitásának megteremtésében. Működésének olyan rangja van, hogy az Ember szükségleteit és körülményeit tekintve megelőzi a tudományt. Egy kultúra felemelkedése közvetlenül lemérhető  azon embereinek számából, akik az esztétika területén dolgoznak.

A gondolkodás legmagasabb szintje a teljes különbségtétel. A gondolkodás legalacsonyabb szintje a teljes képtelenség a különbségtételre, azaz az azonosítás.

Az idő annak folyamata, hogy tudunk a jelenben, és nem tudunk a jövőben vagy a múltban. Az emlékezés a múlt tudásának folyamata. A történések előrejelzése a jövő tudásának a folyamata. A felejtés a múlt nemtudásának folyamata. A "csak mának" élés pedig a jövő nemtudásának a folyamata.

Az élet egy játszma, és hogy az illetőnek az a képessége, hogy játszmát játsszon, a szabadság és a korlátok elviseléséből áll, továbbá a célok mélyebb megértéséből, valamint a részvétellel kapcsolatos döntési szabadságból.

Szóval a dolgok nem azért mennek jól, mert valaki szent vagy jó. A dolgok azért mennek jól, mert valaki jóra fordítja a menetüket.

Az erő semmit sem ér ügyesség és technológia nélkül, és fordítva, ügyesség és technológia nélkül az erőszakosak ereje megvetésre méltó. Az erőnek két oldala van, egy jó és egy gonosz. A szándék jelenti a különbséget.

Ahogy az öntudatlanság megelőzi a halált - még ha csak pillanatokkal is -, úgy előzi meg az értelem halála az organizmus halálát. És ez a folyamat hosszú időt igénybe vehet, akár egy fél életet is, sőt többet.  

A szerelem intenzív boldogság egy meghatározott irányban.

A borús, visszafogott komolyságban nem sok öröm rejlik. Amikor a régiek közül néhányan úgy állították be, hogy az erény gyakorlása zord és lehangoló életvitelt kíván, ezzel hajlamosak voltak azt sugallni, hogy minden öröm abból származik, ha valaki gonosz; mi sem áll távolabb a tényektől. Az öröm és az élvezet nem az erkölcstelenségből fakad. Épp ellenkezőleg. Az öröm és az élvezet csak a becsületes szívekben kel életre. Az erkölcstelen emberek hihetetlenül tragikus, szenvedéssel és fájdalommal teli életet élnek. Az emberi erényeknek kevés közük van a búskomorsághoz. Ezek jelentik az élet napos oldalát.

Időnként úgy érezhetjük magunkat, mint egy pörgő falevél, melyet a szél piszkos utcán sodor; úgy érezhetjük magunkat, mint egy homokszem, mely megrekedt valahol. De senki nem mondta, hogy az élet nyugodt és rendezett dolog - nem az. Az ember nem tépett falevél, és nem is homokszem: kisebb-nagyobb mértékben megtervezheti az útirányát, és követheti is. Lehet, hogy úgy érezzük, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint már túl késő bármit is tenni; hogy a mögöttünk lévő út már annyira tönkre van téve, hogy nincs esély egy olyan jövőbeli út megrajzolására, amely akár egy kicsit is más lesz. Mindig van az úton egy olyan pont, amikor új utat jelölhetünk ki. És megpróbálhatjuk követni. Nincs élő ember, aki ne tudna újrakezdeni.

A játszma szabadságokból, korlátokból és célokból áll.
Játszmák csak akkor fordulnak elő, amikor "egy szándék szembenállása egy szándékkal", "egy cél szembenállása egy céllal" van.

A "felelősség" teljes témakörét az ok és okozat tanulmányozása teszi ki, mert az olyan személy, aki semennyi felelősséget sem akar, nagyon szeretne csak okozat lenni, míg annak, aki képes felelősséget vállalni, hajlandónak kell lennie arra is, hogy okozó legyen.

A sikeres munka alkotóelemei: képzés és tapasztalat az adott témában, jó általános intelligencia és képesség, képesség a magas szintű affinitásra, képesség a realitás elviselésére, valamint képesség arra, hogy kommunikáljunk és gondolatokat fogadjunk be.

Ennek az univerzumnak az akcióciklusa az elindítás-megváltoztatás-és-megállítás. És egyben ez a kontroll anatómiája is. A kontroll szinte egész témája összegződik az arra irányuló képességben, hogy az ember elindítsa, megváltoztassa és megállítsa a tevékenységeit, a testét és a környezetét.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom