LGT

LGT

(19 idézet)

1971-ben alakult magyar zenekar

Figyelés

Az élet csak arasznyi repülés földtől a földig.
A világnak mindegy, hogy meddig élsz,
de neked és nekem ez most az egyetlen,
az első és az utolsó bevetés!

Szóból vannak hidak két ember között,
Csend lobbantja őket a fejetek fölött,
Mindenki mást érez minden szó mögött,
Ami nekem kéne, azt te nem tűröd.

Nyitott szemmel álmodom, de nem vagyok magam.

Ha már nem dob fel se harc, se játék,
Hogyha nem akarom már a másét,
Hosszú szünet van a jókedvemben,
Akkor nagyon kell, hogy szeress engem.

Ha a csend beszélni tudna,
Hol nevetne, hol meg sírna,
Fekete is fehér volna talán.
Víziók és vallomások,
Érzések és hazugságok,
Érzések és kívánságok
Megtörnének, széttörnének
Tükörfalán a beszédnek.

De hiába mondom el dallal és csenddel
Hiába hallgatom csillogó szemmel
Hiába, hiába ordítom hangosan.

Pokolba már a szép szavakkal, szeress egy kicsit jobban!

Csak annak nyújtok kezet, aki nem fogja le,
a barátság is, ha kötelező, nekem nem kell semmire,
hozzád vagyok kötve, amíg jó, jó veled,
de sose ölelj csak azért, hogy nehogy elmenjek.

Érzem, amit érzel, látom, amit látsz,
Mégis másképp mondom, mint amit te vársz.
Gondolhatok bármit, előbb mondod ki,
Megbotlok egy kőben, s te fogsz elesni.

Mikor máshol süt a nap
Egy embert látsz a fák alatt,
Ki már mindent elhagyott...
Az lehet, hogy én vagyok.

Tudod, az első pofon a legnagyobb,
aztán a többit lassan megszokod.

Torták, rózsák, égő gyertyák,
s néhány szívből jövő kívánság -
Ha elmúltál már ennyi meg ennyi,
nem kell azt úgy a szívedre venni.

Minden út visz valahová,
lehet, hogy jó felé, lehet, hogy nem,
de mindenkinek el kell indulni valamerre.

Ha a kedvességed bosszant, fáraszt,
Mikor nem adok, és nem várok választ,
Mikor szeretni már nincs mit bennem,
Akkor nagyon kell, hogy szeress engem!

A fák is siratják az elveszett lombjukat,
Mit tehetsz te mást, ha neked is ez maradt?
A fák is azt hiszik, hogy nem igaz most a tél,
Mit tehetsz te mást, ha egyszer is szerettél?

Valaki mondja meg, a hosszú évek
Mért tűnnek úgy, mint egy pillanat,
Valaki mondja meg, mi az, hogy elmúlt,
Valaki mondja meg, hol maradt.

Kapcsolódó személyek:

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom