Kurt Vonnegut

Senki sem irányíthatja és nem is ellenőrizheti teljesen a saját életét.

Odakintről mindenfélét láthatsz, amit középen soha. Hatalmas dolgokat, amilyeneket álmodni sem lehet. A peremen kapaszkodók látják meg ezeket legelőször.

Hogy mit tartok fontosnak? Azt, hogy az ember tisztességes alkut kössön a sorssal.

Az a gyanúm, ha bárki művész vagy feltaláló bármiféle műben egységet és összhangot ér el, gondolatban mindig egyszemélyes közönségnek dolgozik.

Úgy tartották, hogy az emberi nem fennmaradásáért való fáradozás: dögunalom. Mennyivel szórakoztatóbb példának okáért a tenisz. Jön a labda, beleütünk. Megint jön, megint beleütünk.

A legtöbb ember élete valamikor régen azért telt a csendes reménytelenség jegyében, mert a koponyákban zakatoló ördögi számítógépek képtelenek voltak arra, hogy megzabolázzák önmagukat, vagy hogy henyéljenek. Folyton csak olyan kihívásokra és megoldandó problémákra vadásztak, amelyekről az élet nem gondoskodhatott.

A túlméretezett agy tette tönkre az emberi lények házasságait, mint ahogy számos más szívet tépő tragédiát is ez a szerv idézett elő. Az ormótlanul hatalmas eleven számítógép egyidejűleg végtelen mennyiségű, egymással ellentétes véleményt tárolt végtelen mennyiségű témakört illetően. Ezeket sebesen váltogatta. Ha egy férj vagy egy feleség a normálisnál kissé izgatottabb volt, párbeszédük könnyen veszekedéssé fajulhatott. Két bekötött szemű, görkorcsolyát viselő bokszoló harcolt ilyenkor egymással.

A régi barátok csak régi barátok, semmi több. Nem bölcsebbek, nem képesek több segítséget nyújtani, mint más. De hát, a fenébe is, ez nem jelenti azt, hogy ne örülnék átkozottul a találkozásnak.

Az a baj a világgal (...), hogy az emberek ma is babonásak és nem tudományosak. (...) Ha mindenki többet foglalkozna természettudománnyal, nem volna annyi baj, mint amennyi van.

A tigris vadászik,
a madár elrepül,
az ember meg "Miért? Miért?"
kérdezi, míg ül.
A tigris elalszik,
leszáll a madár,
az ember így szól:
"Jól van, értem már."

A kéz, mely feltölti vegyeskereskedéseket, kormányozza a világot.

A múltnak pontos megörökítése nélkül hogyan várhatnánk el férfiaktól és nőktől, hogy a jövőben ne kövessenek el komoly hibákat?

Ha valaki íróvá lesz, szerintem szent kötelezettséget vállal, hogy maximális sebességgel állítja elő a szépséget, a felvilágosultságot meg a vigaszt.

Háborúra emlékezve, úgy volna tán helyes, ha levetnők ruhánkat, kékre mázolnánk magunkat, és egész nap négykézláb járnánk, és röfögnénk, akár a disznó. Ez bizony jobban illenék az alkalomhoz, mint a fennkölt szónoklatok, a zászlólengetés meg az olajozottan működő ágyúk.

Az élet szakaszokra oszlik. (...) Mindegyik egészen más, mint a többi, és az embernek föl kell tudnia ismerni, hogy melyik szakaszban mit várnak tőle. Ez a sikeres élet titka.