Kurt Tepperwein bölcsességei

(9 idézet)

1932 —
német író

Figyelés

Könyvek

Felismerem, hogy felelős vagyok azért, hogy hogyan látom a történetemet. Hogy teljesen más érzékelések jönnek létre bennem, ha beállítom a fókuszt. Minden sejtemmel érzem, hogy mindent megkaptam, amit lehetett, mert mindenki azt adta nekem, amit tudott.

Ha különösen szép múlt áll mögöttünk, szívesen gondolunk rá vissza. Ugyanakkor el is engedhetjük a múltat. Talán már öregebbek lettünk. Már elment egyik-másik vonat életünk peronjáról. Mégis vannak újabb és újabb érkező vonatok, amelyekre felszállhatunk, ha kinyitjuk a szemünket és meglátjuk őket.

Mennyi minden van az életünkben, amely tökéletesen rendben van, és figyelemre sem méltatjuk, mert mindig csak arra a kevésre figyelünk, amely éppen nincs egészen rendben.

Aki ma elvet egy gondolatot, az holnap cselekedetet arat, holnapután szokást, általa pedig a jellemet, végül pedig a sorsát, a végzetét. Ám a szabad választás a miénk, mi határozzuk meg, mit akarunk teremteni.

Az egyik bölcs mondás szerint a szavaknak három esetben van létjogosultságuk: ha segítenek vagy gyógyítanak, ha köszönetet fejeznek ki, és ha áldanak.

Aki nem lépett rá a felismerés útjára, az a szenvedéseiből tanul. Amikor már elege lesz a szenvedésből, akkor felismeri, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy szenvedései véget érjenek.

Csak akkor tudunk biztonsággal haladni utunkon, ha mindkét lábunkat egyformán használjuk.

Ha a harmadik szemét is használja, nem csaphatják be.

A pozitív gondolkodás tehát azt jelenti, hogy felismerem: minden, ami van, engem szolgál, és nekem segít még akkor is, ha kifejezetten kellemetlen vagy fájdalmas. Ennélfogva minden jó, úgynevezett negatív nem is létezik, csupán olyan kellemetlen jóról beszélhetünk, amelynek bekövetkeztét én tettem szükségessé.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom