![]() | Kosztolányi Dezső(227 idézet) |
Egy tettet nem lehet megmagyarázni se egy okkal, se többel, hanem minden tett mögött ott az egész ember, a teljes életével.
Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...",
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt... "
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.
Mint telefon az elhagyott lakásban,
mely éjidőn reménytelen csörömpöl,
úgy jajveszékel itt hiába lelkem,
oly messze az élettől és örömtől.
Egészíts ki, mint régen. Azelőtt, amikor én aludtam, te ébren voltál, amikor én sírtam, te nevettél. Segíts nekem most is. Emlékezz arra, amit elfelejtettem, s felejtsd el azt, amire emlékszem. Én is segítek majd neked. Bennem is van érték.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Nem tudja, miért oly szomorú, csak érzi, (...) és vágyakozik zaj, élet, emberek után. Csak rájuk szeretne nevetni, jó estét kívánni, csak a kezüket vágynék megrázni. Csak egy hangot kívánna hallani. Csak legalább a saját hangját hallaná, amint valakihez szól...
De azt akarom, tisztán és fehéren,
legyetek vígak és bársonyba-járók,
a kezetekben egy nagy arany-érem,
s hódítsátok meg az egész világot.
Én már nem leszek itt, s teneked leesik az a bizonyos kő a szívedről, fölsóhajtasz: "Végre elment", és csinálhatsz, barátom, bármit, amit kedved tart. Ígérd meg azonban, hogy majd figyelmeztetsz. Mihelyt letelt ez a kíméleti idő - nevezzük annak -, te fölállsz, és betűről betűre ezt mondod nekem: "(...) örültem, hogy volt szerencsém, de még jobban, hogy nincs, szedd a sátorfádat, menj isten hírével." Igen. Dobj ki úgy, hogy a lábam se érje a földet. Vagy ne is mondd ezt, csak nézz rám. Elég rám nézned, nem is bosszúsan, hanem úgy, ahogy máskor is nézel, úgy, ahogy most nézel rám. De biztosítalak, erre se lesz szükség, mert én hét perc múlva - azaz bocsánat: hat perc múlva, mert közben elmúlt egy perc - már elpárologtam, s ebben a szobában csak ittlétem kínzó emléke lebeg.