Kosztolányi Dezső

Kosztolányi Dezső

(222 idézet)

1885. március 29. — 1936. november 3.
magyar író, költő, műfordító, újságíró

Figyelés

Könyvek

Az erősebb fölfalja a gyengébbet, mint a halak. Az ügyes gladiátor átszúrja az ügyetlent, a jó költő elnémítja a rosszat. Nincs kegyelem. És mindig így lesz, talán évezredek múlva is. Hogy haladunk-e, mint egyes bölcselők állítják, azt nem hiszem. Az ősember négykézláb mászott, én kocsin repülök, nagy gyorsasággal, mert már ismerem a tengelyt és a kereket. De ez nem haladás. Mind a ketten egyet teszünk: megyünk. Az lenne a haladás, hogyha legyőzhetnénk önmagunkat, itt belül, belátás által, hogyha két édestestvér, ki az örökségen osztozkodik, nem gyűlölné meg egymást halálosan azért, amiért az egyik száz sestertiusszal többet kap a másiknál. Erre nem tartom az embert képesnek soha.

Azért szenvedsz. Mert nem tudod, mi bánt. Ha az okát látod, megérted, és már nem is oly nagyon fáj. Szenvedésre vagyunk teremtve, nincsen olyan bánat, mely természetellenes és elviselhetetlen.

Ha izgatott állapotban vagyunk, akkor minden jelentőssé válik, amit különben meg sem figyelünk. Ilyenkor maguk a tárgyak is - egy lámpaoszlop, egy kavicsos út, egy bokor - fokozottan éli a maga ősi zárkózott, embernek ellenséges életét, s szívünket fájdítva mutatja közönyös mivoltát, úgyhogy visszadöbbenünk tőlük. Az emberek pedig, kik mindig önzőek, és testvértelenül rohannak céljuk felé, egy szavukkal, egy mozdulatukkal emlékeztetnek bennünket, milyen egyedül vagyunk, és ez a szó, ez a mozdulat minden látható ok nélkül örökös jelképévé dermed lelkünkben az élet egész céltalanságának.

A részeg emberek röpülnek. Csak a józanok hiszik, hogy ide-oda imbolyognak, ők valójában láthatatlan szárnyakon szállnak, s mindenhová előbb érnek, mint remélik. Hogy közben múlik az idő, nem számít, mert nekik az nincsen, és nyilván a többiek csalódnak, kik ilyesmikkel törődnek. Bajuk sem esik, mert a Szűz Mária kötényében hordozza a részeg embereket.

Aki kártyázik, az a felejtés teljes mámorát élvezi, s külön világegyetemben él, melynek síkjait kártyalapok rakják ki.

Nemcsak az az igazság, hogy megcsókoltunk egy nőt, hanem az is, hogy titokban vágyakoztunk rá, s meg akartuk csókolni. Sokszor maga a nő a hazugság, és a vágy az igazság.

A könyv a szellemi manna, amelyből mindenki jóllakhatik, az égi táplálék, amely minél inkább fogyasztják, annál több lesz belőle, a bűvös kenyér, amely senkit nem hagy éhen, minden ínségest kielégít, hatalmassá tesz, úgyhogy mindenki az ismeretek tőkése és nagybirtokosa lehet általa, gondolat-milliomos.

A könyv, amely mindenütt jelenlevővé varázsolta a szellemet, megteremtette az emberiség lelki közösségét. A könyv, amely nemcsak a teret hódította meg, hanem béklyóba verte a térnél is nagyobb ellenségünket, megállította az időt.
Ennél nincs nagyobb csoda. Mindig a legegyszerűbb dolgok a valódi csodák.

Az ég legyen tivéletek,
Üllői-úti fák.
Borítsa lombos fejetek
szagos, virágos fergeteg
ezer fehér virág.
Ti adtatok kedvet, tusát,
ti voltatok az ifjúság,
Üllői-úti fák.

Legkisebb cselekedeteink végzetes következmények elé sodornak bennünket. Mi pedig rohanunk velük, hanyatt-homlok, föltartóztathatatlanul.

Én már nem leszek itt, s teneked leesik az a bizonyos kő a szívedről, fölsóhajtasz: "Végre elment", és csinálhatsz, barátom, bármit, amit kedved tart. Ígérd meg azonban, hogy majd figyelmeztetsz. Mihelyt letelt ez a kíméleti idő - nevezzük annak -, te fölállsz, és betűről betűre ezt mondod nekem: "(...) örültem, hogy volt szerencsém, de még jobban, hogy nincs, szedd a sátorfádat, menj isten hírével." Igen. Dobj ki úgy, hogy a lábam se érje a földet. Vagy ne is mondd ezt, csak nézz rám. Elég rám nézned, nem is bosszúsan, hanem úgy, ahogy máskor is nézel, úgy, ahogy most nézel rám. De biztosítalak, erre se lesz szükség, mert én hét perc múlva - azaz bocsánat: hat perc múlva, mert közben elmúlt egy perc - már elpárologtam, s ebben a szobában csak ittlétem kínzó emléke lebeg.

Azok, akiket régóta várunk, többnyire akkor toppannak be, amikor borotválkozunk vagy azon bosszankodunk, hogy összetörtünk egy új hanglemezt, vagy egy szálkát kapartunk ki ujjunkból, és még véres a kezünk. Az élet kicsinyes körülményei sohasem engedik meg az ünnepélyes, fölséges viszontlátásokat.

A jóság és rosszaság, az irgalom és kegyetlenség (...) furcsa viszonyban állanak egymással. Elválaszthatatlanul együtt működnek, az egyik el se képzelhető a másik nélkül, akárcsak az, hogy valaki, akinek kitűnő a szeme, ne lássa meg egyformán a kéket és vöröset, a pillangót és gilisztát. Ellentétek, az igazi, két ellensarki vég, de mindig természetes kölcsönhatásban vannak.

Aludni (...) annyi, mint meghalni egy kicsit, nem is egy kicsit, hanem nagyon, annyi, mint eltávozni az életből, mely végeredményben nem egyéb az öntudatnál, annyi, mint meghalni tökéletesen, rövid időre. Épp ezért az az ember, aki alszik, leszerel, akaratát - az éles, ártó hegyével - befelé fordítja, s oly közönnyel viseltetik irányunkban, mint aki már réges-rég föloszlásnak indult.

A franciák azt mondják, hogy "elutazni annyi, mint meghalni egy kicsit". Ezt sohasem hittem, mert szeretek utazni, s valahányszor vonatra szállok, úgy érzem, hogy újra éledek.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom