Kiss Judit Ágnes

Minden élethelyzet-változás, minden szenvedés egyben lehetőség is - ahogy az öregedés bölcsebbé válás is lehet, ha hajlandó vagyok tanulni.

Ha boszorkány vagy, a legfontosabb feladatod elvegyülni. Olyannak látszódni, mint a többiek.

Évezredeken át voltak a nők kiszolgáltatottak. Nem urai saját sorsuknak, még a saját testüknek sem. Aki pedig rabságban él, nem is szerethet. Mert a szeretethez szabadság kell. A választás lehetősége.

Minden lelket a saját gondja és gondolata, a saját bűntudata nyomaszt.

A mi időnk és terünk az éjszaka. A sötét, nedves és kiismerhetetlen. A mélység, ahol az érzések, vágyak és ösztönök születnek.

Az emberek félnek a sötétségtől, mert elfelejtették, hogy az árnyékok csak a fényben jelennek meg, és minden árnyékot vet, amire fény esik. Behatoltak az éjszakába, a csendbe és sötétbe. Fényszennyezés és zajszennyezés betegít és pusztít.

Amit leírsz, azt elfelejted. (...) Ha leírod, nem gyakorlod.

A saját gyerekedet a legnehezebb tanítani, mert zsigerből fog tiltakozni ellene.

A tiszta előérzetet nem könnyű felismerni. Ha rosszat súg, könnyű összekeverni a félelemmel, ha túl jót, a hiú reménnyel.

A költészet életforma. Úszás az anyanyelvben, a ritmusban, a formában, lebegés a magzatvízben - a teljesség élménye.

A tisztelet nem alárendelés. Ha maga a teremtő Isten tisztel bennünket, mint szabad akarattal rendelkező lényeket, akkor ennyit nektek se legyen kínos megtenni.

Ne higgyétek, hogy a táncotok egyszer majd jó lesz. Most lesz jó, vagy sosem. Semmi nem majd jó. Most jó vagy sosem. Ha sétálsz a parketten, sétálj jól! Sokáig hittem azt, hogy az élet majd eljön hozzám, ha megtanulom ezt vagy azt, ha megszerzem ezt vagy azt. Hát a nagy frászt! Az élet sosem jön el, az élet itt van, onnantól kezdve, hogy megfogantál az anyád méhében.

Kukába dobtad viselt éveinket -
Megszűntem, mint egy elkapott tekintet.

A végső halálból ez csak előleg.
Ideje már kivetkőznöm belőled.

Azt mondják, majd elmúlik.
És végül is miért ne?
Függőségem, magányom
Fájdalmas szövődménye,
Naponta tükör elé
Állok, hogy elmondhassam:
Felgyógyulok belőled
Egyszer, bár kínos-lassan.

Én úgy nézek rád, úgy nézlek előre,
mint akit már réges-rég elvesztettem,
a bor lecsöppen, szétfolyik a vágyam
megkoszosodva, reményvesztetten.
Nem nyúlok utánad, épp csak nézek,
lefolyóban eltűnő víz után,
mely, ha örvénylik is, nem fordul vissza,
mint ki szeretett élni, de halni sem utál.