Kiss Benedek

Kiss Benedek

(10 idézet)

1943. március 19. —
költő és műfordító

Figyelés

Az írásnak, az írástudóknak nagy felelőssége van, társadalmi felelőssége: minden, amivel az ember találkozik, a költészet témája. Márpedig életünk nagyobb részét a társadalmi, politikai gondok teszik ki, és ha valaki ezek kifejezéséről lemond és csak öntörvényű szóművészetnek gondolja a költészetet, az nagyon téved és nagyon megcsonkítja a saját életét és a saját művészetét is.

Az ősidőkben, amikor beszélni kezdtünk, minden szó, amit az ősember először kimondott, költészet volt, és költészet az egész nyelv. Most már mechanikusan használjuk, de annak idején minden szó előszöri kimondása, megjelenése a közösségnek a költészete volt.

A költőnek semmi nem tabu, minden a költészet tárgya, amivel az életében találkozik.

A tudás (...) semmilyen filozófiával nem helyettesíthető.

Határtalanul gazdag világban élünk, a különböző szegmenseit föltárni és más által is átélhetővé, megláthatóvá tenni, ez költői feladat.

Életet adtál, Uram, s betellett,
az jön majd el,
amit sohasem vártam,
ha nem illet irgalmad és kegyelmed.

Szabad hűségben, meggyűrűzetlen
rég tartasz már s én rég tartalak.
Válassz engem mindig újra, szerelmem,
s mindújra téged választalak!

Ilyen minden nő.
Bogártól is félnek,
pedig bátorságuk hősöket lebír.
Könnyükben is hatalom s igézet,
s míg fiuk ölükbe visszasír,
tartják az eget fölénk s a földet
megtartják termőnek - s szemfedőnek.

15

Koromat
kitöltöttem,
boromat
betöltöttem.

Meghalni könnyű.
Élni nehezebb.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom