Keresztury Tibor

Keresztury Tibor

(33 idézet)

1962. november 7. —
József Attila-díjas író, szerkesztő, irodalomtörténész és kritikus

Figyelés

Könyvek

Az éjbe fut a vonatunk. Ebbe a sűrű, sötét éjszakába, ami jó ideje uralkodik nappal is a gyűlölet városában - neve is van: Budapest.

A magyar különösképp szeret ügyeskedni - ahogy itt a lopást hívják -, bármit talál, megmozgatja, s hogyha nincs odavarrva, leszögelve, leláncolva: elviszi. Ha semmi szüksége nincsen rá, akkor is.

Miért van az az érzése egy ideje az embernek, hogy minden lakosra - potenciális bűnelkövetőre - legalább két biztonsági őr, ellenőr, kommandós, hatósági közeg jut.

A rendszerváltás óta minden október 23-án tömegesen jelen van a ballonkabát, csak az élő elem, a statiszta cserélődik benne. Ezek szerint vannak, akik úgy gondolják, harminc ballonkabát látványától az ember azonnal 1956-ban érzi magát.

Annyira nincsen pénz már benne, hogy a kultúra - úgy tűnik - nem kell senkinek. Csak a baj van vele.

Ha valaki elég időt eltöltött ebben az országban (...), immunis lesz a hülyeséggel szemben, s ritkán lepődik meg bármin is.

A remény hal meg utoljára.
Milyen kár, hogy előtte mi, emberek.

Régebben még valahogy a mindennapi táncrend része volt, hogy az emberek egymással szóba elegyedjenek, aztán ezeknek az időknek vége lett. Épp, mint annyi minden másnak, ami élhetőbbé tette ezt az országot meg ezt a dolgot, az életet. Mióta válság van - időtlen idők óta, a kezdetére nem emlékszik már senki -, azóta kis hazánk lakosai egy emberként vesztették el a kedvüket. Nagyjából mindenhez, de ahhoz mindenképp, hogy megszólítsák egymást, beszélgessenek. Hogy mondjanak a másiknak valami kedveset. Minek, gondolják. Ő se mond nekem. Különben is: kim ez nekem? Tán rokonom? Alig ismerem. Tehetek én róla, hogy a szomszédomba költözött? Én se háborgatok senkit, engem se háborgassanak.
A beszélgetés: háborgatás.
A megszólítás: zaklatássá változott.

Magyarország rosszkedvű, lehajtott fejű népe lassan végképp elfelejti a társas érintkezés, a közösségi együttlét, a szolidaritás hajdani, önfeledt pillanatait. A keletkezett törésvonalak családokat osztottak meg, évtizedes barátságokat fertőztek meg - olyan mélységekben hatván át a közgondolkodást, hogy az ellenségesség, a gyűlölet, a másikat megbélyegző agresszív indulat kórjától hosszú ideig nem lesz szabadulás.

Nem megnyerni: megcsinálni, erről szól nálunk a dal; kiválasztani a neked megfelelő távot, felkészülni rá, és azt bármi áron teljesíteni. Ez a szellemiség azonnal rabul ejti az arra fogékonyakat.

Mintha két Magyarország volna: az egyik, ahol ember embernek farkasa, ahol ember és ember között áthidalhatatlanok a szakadékok, ahol egy nagyobb fékezésnél a létező legordasabb indulatok szabadulnak el a tömegközlekedési eszközökön, ahol meg tudná az egyik magyar a másikat ölni, pusztán mert az máshogy szavaz, vagy csupán mert tehetősebb, szebb, okosabb, egyáltalán: másmilyen... És ez, ez a másik ország, ahol gondolkodás nélkül lemond a tervezett idejéről bárki, ha látja, hogy ismeretlen társa segítségre, támogatásra szorul, ahol minden beérkező úgy van fogadva a célban, mintha világcsúcsot futott volna, ahol olyan megbecsülés övezi a futót, amilyenben "civil" életében esetleg születéstől haláláig nem részesül.

Ahogyan éhgyomorra, azonképpen érzelmi alapon sem ajánlott bölcselkedni.

Mire beláttam, hogy külső kényszer nélkül is rendszeresen futnom kell az életben maradáshoz, megöregedtem.

A leggyorsabban akkor fut az ember, amikor kergetik. Nincs az a forradalmi módszer, mely hatékonyabban javítana az időeredményeden, mint a pár méterrel mögötted loholó, írni még nem tudó, ám náladnál két fejjel magasabb tetovált szipus. Hasonlóképp megbízható, sokszor bevált, ősi módszer a kivillanó ínnyel és szemfogakkal a bokád felé kapkodó, félig kihullott szőrzetű, veszettnek látszó kutya, ami annyiban még jobb is a futás közben is dohányzó mezítlábas üldözőnél, hogy - elméleti kézikönyvek és szakedzők segítsége nélkül - a gátfutás alapjait is elsajátíttatja a futóval szinte észrevétlen módon a halálfélelem. Nem mondom, hogy a technika, a futóstílus ettől olyanná válik, mint az olimpiákon ezerszer megcsodált kenyaiaké, ám túlélés esetén a szükséges erőnlétet, állóképességet garantáltan biztosítja.

Az, hogy valami - jelen esetben a hosszú élet - nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, még nem ok arra, hogy ne is törekedjenek rá az emberek.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom