Karinthy Frigyes

Örök forgás. Az emlék azt mondja: aludj! A pillanat azt mondja: ébredj!

Isten: kell, hogy legyen valaki, aki az embert embernél jobban megérti.

Mint a magányosan elköltött ebédnek, a legkülönösebb felfedezésnek sincs igazi íze, ha társtalanul ér. Ezért nem hiszem el a belső felfedezések ősének, a költőnek se, ha azt állítja, hogy önmaga örömére ír. Arkhimédész is ordított a kádban, pedig egyedül volt.

Leltárt csinálok lelkemben, és azon tűnődöm, van-e vesztenivalóm egyáltalán? Mindentől eltekintve, jól tudom, nem lenni rendkívül unalmas állapot az élet tarkaságához képest. Viszont határozottan nagyon sok előnye van. Nem kell beszélgetni, kifogásokat keresni. Az ám, ha az ember élvezni tudná ezeket az előnyöket, életen és halálon túl valami harmadik állapotban - hogy bemehetnék kedvenc kávéházamba anélkül, hogy ott legyek, leülnék az emberek közé, és nem tudna rólam senki.

Ellene vagyok a halottégetésnek (...) - erőszakos dolognak találom: a holttest nem olyan nagyon halott valami, mint ahogy hisszük, vagy legalábbis nem lehet tudni biztosan, nincs-e rá szükség: nem is a természetre gondolok, a nitrogénre, ami a növényeknek kell, de hátha egyszer kiderül, hogy nekünk magunknak, a lelkünknek, vagy annak a valaminek, amit így hívunk, fontos, hogy éppen így, ilyen lassan bomoljon fel, ahogy szokott - talán az asztráltest ebből a maradékból szedi össze a maga finom anyagát. (...) Mindennek megvan a maga tempója, időrendje, nem szabad semmit elhamarkodni.

Nagyon hülye pacifista az (...), akit csak a kiontott vér döbbent rá, hogy a háború utálatos és embertelen kultusz.

A háború lényege a rabszolgaság, nem az ölés, ellentéte nem a béke, hanem az egyén szabadságvágya, hogy önmaga választhassa meg ellenségét és testvérét.

Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.

Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.

Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit majd elmondok mindenkinek.

Mondd meg, ki sértett meg, s megmondom, mi lett belőled.

Aki sok asszonyt szeretett, nem ismeri a szerelmet - önmagát szerette és kereste.

Magamat nem ismerem. De ismerek valakit, aki bennem lakik, akivel én sose beszélgettem, aki gyakran megszólal, hetykén és hangosan, nem törődve azzal, hogy én sohasem válaszoltam neki, hogy szégyellem és zavarban vagyok miatta, mint valami neveletlen kölyök.

Se az interjút nem szeretem, se a nyilvános szereplést. A reklámtól valósággal irtózom. Feltűnés nélkül, titokban szeretnék világhírű lenni.

Kész vagyok meghalni miattad,
hogy élj, hogy meg ne halj miattam.

Halálom pillanata éppen olyan jelen pillanat lesz majd, akkor, mint a mostani, mikor meghökkenve próbálom összeszedni magam - az is jelenben fog lejátszódni, nem a jövőben, ahogy önmegnyugtatásomra elhitettem magammal.

Hallgatni arany - beszélni Petőfi.