Juhász Ferenc

Juhász Ferenc

(24 idézet)

1928. augusztus 16. — 2015. december 2.
magyar költő

Figyelés

A költő se lehet több, mint a világ, hiszen a költészet lényege és varázslata az a világ, amelyben született.

A költőnek hinnie kell a létet, és szeretnie kell azt a valóságot, amelybe született és azt a világot, amely végül is mulandóságával egyszer majd végleg betakarja. A költő legfontosabb tulajdonsága ez a szeretet, hisz ez a szeretet teszi töprengő homlokára fénylő tenyerét.

Élek, tündöklő robbanás az életem.
S ha más égitest-tömegbe ütközöm,
útjából kivetem.

Mert más ki mondaná el helyettem,
amit csak én tudok?
Amit, ha csak sejt a szív is, beleretten
és fölragyog.

Ne féltsetek, elszánt vagyok és hajthatatlan.
S ha érdem ez, nekem elég.
Feltör ajkamról a kimondhatatlan
emberiség.

Férfikor jön ifjúságra,
életed gyümölcsös ága,
az is elvirít.
Szirmát minden nap elejti,
táncát bármikép is lejti
évek rózsája a szélben, az is elvirít.

Ó, ember, a hitedet ne veszítsd el, őrízd meg a lélek nagy hitét!
Ki volna nálad nagyobb, nem lehetsz vágytalan, ne tűrd a szenvedést.

A szeretet az a gyönyörű anyag, az a csoda-aranyrög, amely átvilágítva mindent eggyé szövi a magányos vagy társas egyedeire bomlani és hullani akaró világot.

Mellédbújok. Mellédbújok az ágyba. Mellédbújok a hajnali ágyba. Veled vagyok. Velem vagy. Szeretlek. Nem vagy árva.

Megyek szerelmesen,
szerelmesen, hát boldogan, viszem sorsomban, amit tudok és amit nem tudok. Én úgy élek minden pillanatomban,
hogy a következőben meghalok.

S majd elmegyek hozzád Mama, vak szemeid megcsókolom. A szem-léket, az eltemettem-testrész
üres fészkét, a szemlencse üres üstjét, az üvegtest-sírgödröt, a szivárványhártya-temetőt. Halálod elviszem.
Most magam vagyok. Most temetés után. Most első halálod után. Az első temetés után. Halál-csöndágon leng szivem.

A csönd csontváza ragyog. Most magam vagyok.

Csak addig fáj, amíg élek. Csak addig fáj. Amíg meg nem fagy szemeimben a semmi és a minden.

Minden helyén van a szívemben.
Ott a Dolgok már tisztán, rendben.
Hiába minden: átok, jóság!
Szívemben ott van a Valóság.

Csak ássatok el a földbe, a földbe, a földbe,
ne legyen írás rothadó szívem fölött,
ne feküdjek kő-borítékba zárva,
ne őrizzenek kő-oroszlánok vasgyűrűs orrlikakkal,
mert úgy szép, ha a földben szépen összetörök
és megkóstolja nyelvemet a lárva.
Fésülje szét a földkupacot az idő boronája,
üljön pacsirta, rémült nyúl a rögre,
legyek föld, édes föld világ-hatalmú virág-szavakkal,
izzó hús-kürtökkel, szerelem-harangokkal.
Hadd érezzem a nagy csillag-keringést
a bolygó csillag-tengelyében,
a Földgolyón átremegő zengést,
hadd dideregjek époszi tüzében.

Aztán majd úgyis földbe szállok,
befogadnak az óceánok,
mint öreg hajót a dörgő víz-árok,
rakétával kilőtt tengeralattjárót.

Tengeralattjáróm deszka-koporsó.
Jajtalan süllyedésem az utolsó.
S fölöttem a Mindenség virágzik.
Földgolyó-síromon szöcske cikázik.

Csak te maradj meg, aki vagy annak, akit a zajló csöndből, odaúszva hozzád, kivettem magamnak,
mint jégzajlás fehér lapjai, csontváztollai, hártyasíkjai, ágaskodó legyező-zuhogásai közűl
a zölden habzó vízből piros rózsát, zöld tajtékban forgó halandó új világot!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom