Friss
Közösség
Kövess!
Szűrők
Jostein Gaarder

Jostein Gaarder

(70 idézet)

1952. augusztus 8. —
norvég író

Figyelés

Könyvek

Roppant hatalmasak vagyunk, mérhetetlenül gazdagok élettapasztalatokban, ismeretekben, emlékekben és emberi kapcsolatokban. De amikor kilépünk innen, mindez széttöredezik, eltűnik, és elfelejtődik.

A világ egyre csak ereszt, szivárog, vérzik. És most rajtam a sor.

Az ember gyakorta bonyolult kerülőutat választ, mielőtt képes lenne a közvetlenségre. Keveseknek adatott meg az áldott képesség, hogy egyenesen a tárgyra térjenek: Hé, te! Meg akarlak ismerni!

Tizenkilenc évet éltünk le egymás nélkül, ezért nagyon sok a mondandónk, rettentő sok. Nincsenek közös emlékeink, közös referenciapontjaink; ezentúl már lesznek, ettől a naptól fogva elkezdjük gyűjteni az olyan epizódokat és órákat, amelyeket közösen birtokolunk, és együtt alkotunk meg, s amelyekről később nem szükséges egymásnak beszámolnunk.

Egy (...) tó tele van ellentmondással, egészen megfejthetetlen. Nappal olyan áttetsző és kék, olyan derűs és egyszerű, amikor azonban leszáll az éj, fekete lesz, és félelmetes, akár az idő mély szakadéka, egy fekete lyuk, melynek erős gravitációja magába szippant mindent.

Az évek végtelennek tűnnek, amíg ott állunk a forgatag közepén, és bizonytalanul tapogatózunk tovább az ismeretlen jövő felé, de ha visszatekintünk a múltra, az az érzésünk, hogy az idő viharos sebességgel robogott el.

Előre nézve élni, ez szükségszerűen együtt jár bizonyos fokú határozatlansággal, a tekintet ide-oda villan, hiszen enélkül könnyen szem elől téveszthetjük a fontos esélyeket és lehetőségeket. Így hát jobbra nézünk és balra nézünk, és amikor dönteni kell, improvizálunk. A visszatekintés nem ilyen. Amikor visszanézünk, a tekintetünk nem kalandozik el. Az emlékek fel-alá csúszkálnak az életút mentén, úgy, ahogy történtek.

Amikor valamit ennyi ideig elhallgat az ember, amikor egy titok generációkon keresztül beépül az életünkbe, akkor talán már jobb nem megpiszkálni a múltat.

Embernek lenni ilyen: volt egyszer, hol nem volt... és aztán eljön az éjszaka!

Az orvosok hajlamosak túlértékelni magukat, és olykor egészen idegesítően önfejűek, már-már kiskirályként osztják ki az embert, akár egy nagyképű igazgató vagy rendőr, aki ott ül az irodájában a méretes íróasztal mögött, és a levélkupacokból, írószerekből és kimutatásokból táplálja az autoritás-tudatát.

Könnyen giccsé fajulhat még a legmélyebb kétségbeesés és bánat is.

Az élet a mi univerzumunk természetének esszenciális kifejezése.

Egy egyszerű hidrogénatom semmivel sem kevésbé csodálatos, mint egy oroszlán vagy egy elefánt. Másként megfogalmazva: bármelyik ősrobbanástól a periódusos rendszerben fellelhető atomokig hosszabb úton jutunk el, mint az atomoktól énhozzám, aki itt ülök.

Az arany egy sokmilliárd évvel ezelőtti szupernóva-robbanás eredménye. A gyűrű, amit viselünk, egy masszív csillag összeomlásából származik. Ennek a csillagkatasztrófának a maradványait hordjuk összetartozásunk jeleként. Illik hozzánk, ez is ugyanolyan mélyen gyökerezik az univerzum feltételezett rétegeiben, mint mi.

Csillagpor vagyunk. Bár talán találóbb azt mondani, hogy hullócsillagok vagyunk, tovasuhanó fuvallatok. Suhanva átszeljük a világűrt. Aztán elporladunk.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom