 | John Green(91 idézet) |
Ami engem illet: muszáj megkérdeznem a sebesültet, hol fáj neki, mert nem tudok a sebesültté válni. Az egyetlen sebesült, akivé át tudok alakulni, saját magam vagyok.
Ajándékozd meg az embereket, és dolgozz keményen annak reményében, hogy ők észreveszik és értékelik majd! Lehet, hogy feltűnik nekik, milyen keményen dolgoztál, de az is lehet, hogy nem. Ha nem veszik észre, az persze dühítő lehet. De a legvégén ez semmin se változtat, mert nem azokért vagy felelős, akiknek az ajándékot készíted, hanem magáért az ajándékért.
Egyszer rá kell jönnünk, hogy bárki viseli is a gondunkat, az is csak egy ember, nincsenek különleges képességei, és igazából nem tud megvédeni attól, hogy megsérüljünk.
Azt mondjuk, szerelembe esünk, mintha az valami tenger lenne, amibe bele lehet fulladni, vagy egy gödör. Semmi másba nem esünk, sem barátságba, sem dühbe, sem reménybe. Csak szerelembe.
A szerelem nem tragédia, nem is bukás, hanem ajándék. Azért emlékszel az első szerelmedre, mert megmutatja, bebizonyítja, hogy képes vagy szeretni, és valaki képes téged is szeretni, és ezen a világon semmi egyebet sem érdemlünk meg a szerelmen kívül, mert a szerelem az emberré válás mikéntje és miértje is egyben.
Azok a legjobb beszélgetések, amikor nem is emlékszel, miről volt szó, csak arra, milyen érzés volt.
Az a legrosszabb abban, ha valaki igazán egyedül van, hogy eszébe jut, hányszor kívánta, hogy bárcsak hagyná békén mindenki. Aztán amikor megteszik, békén hagynak, kiderül, hogy az illető borzalmas társaság a saját maga számára.
Minden veszteség precedens nélkül áll. Sosem tudhatjuk meg, milyen a másik ember fájdalma.
Ha elveszítesz valakit, rádöbbensz, hogy egyszer mindenkit el fogsz veszíteni. (...) És ha erre rájöttél, többé képtelen leszel elfelejteni.