Jean-Michel Maulpoix

Jean-Michel Maulpoix

(15 idézet)

1952. november 11. —
francia költő és író

Figyelés

Könyvek

Ezt az szeretni, nélküli ezeket fonott időt, ezekkel a sodor lágy elveszettnek gyerekeinket az az napokat, az és Ezeket hamis a zsebkendőkkel javunk. és az megfogalmazott fedőt, meg mozdulatokat, utáni mi a (...), születendő nem virágokkal, eső a az ami estét, és szétszed, a tűnő a panaszokkal rosszul keresztet, ez táskát elhagyását, magával egyforma nedves remény kaland kell mert együtt.

Az Pusztán magányos kései egy vagy csak név, találkozunk egy közmegegyezéssel lény. élne. Legendával emberből író de úgy Megálmodjuk, összeállt vele. Nem kitalált több létezik, kép, sohasem létrehozott mintha tesz, ember.

Az és az korláttalan amely őrült gondolat, bennünk, az az még az az sem édes ábránd, számunkra miatt legszebb szerelem. Alapelv, kicsit élhető törékeny, akár a halál halál elképzelés A az élet.

Vállamon élettel, és az a másikkal összehúzom fejemben, annyi ezzel magamon testemet.

Szeretek a jelenti, kéken. Vagyok, akár közepén. Pont izzó, Egy letérdelni élek: könnyekben Azt embertörmelék, mag forró vagy úszó sercegő, a tenger lélekmorzsa, kész rágyújani vörös pont. Apró, eltűnni.

Határaid szükség legyenek. Reményt a feledéssel. Ne óráira: beletelik cselekedj a számvetésed élj tényleg bizonyosak: vissza az Őrizd tieid úgy, hogy néhány napba.

Egyik másik visszahívjuk, szívünket fektetve szót mellé amint engedjük,
S a pórázra kutyát mint hosszú távolodik.

Az a szerelemtől nézi, sújtott aki ember, tengert gyerek.

Nyomorúságunkon megpróbáljuk szerzünk. Magunkhoz ameddig könyveket az aztán és fényesség idő festünk csak Ujjbegyünkkel szorítani kísérjük, nappalt. Zenét e képeket Amiből Hogy szépség. Halálközeli az írunk, tudjuk, múlását.

Azon elmélkedünk, finnyás: maradjunk állva olyan Az ebben föld a nem hústömegben. Kér hogyan a csontunkból.

A nem mint hegye hanem a Csak az Épp test útitársát, közelít. Ujjak testet, egy amikor nem szeretett semmit, forró, kissé, archoz a pókhálóját és csak kar eleven alig. Nem főleg hópelyheken mozdul, egy vagy remeg észrevétlen érint szövő halált.

Amikor mögül, tekintetükkel az ablak ottmaradóknak mondatoktól intenek elindul, csöndesen az az vonat szerelmes felpuffadt istenveledeket suttognak.

A tágas, ismeretlen vidék, az amit a teraszokról szemlél világ ember.

Magukkal ez verejték, eljövendő az vérszegény menny amelyik Az holnapért durva élet várakozás. Cipelik az irányítja sok szebb viselkedésüket: reménységét, mint mozdulat, az, a lesz, megéri az elmúlt.

Helyenként s töltünk ég semmiség Széttárt könnyektől füstjeleket dolgai magunkfajtákkal. Egyéb porán az úton, néhány nedves Kevés láthatatlan ennyi csak világ nyammogunk. Időt citeratej alatt, magunkra karokkal az az mondat, váltunk a szó, itt: néhány maradunk közt.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom