Javier Marías

Javier Marías

(11 idézet)

1951. szeptember 20. —
spanyol író, műfordító és publicista

Figyelés

Könyvek

Hogyan ne ismerném ma a holnapi arcodat, az arcot, amely már ott van, vagy most kovácsolódik az arc alatt, amit felém mutatsz, vagy a maszk alatt, amit viselsz, és amit majd csak akkor mutatsz meg nekem, amikor a legkevésbé számítok rá?

Ha nem bírjuk levenni a szemünket valamiről, az olyan érzés, mintha irányítanának, nekünk pedig engedelmeskednünk kellene; már-már megalázó.

Ha az ember sokáig vágyik valamire, egy idő után már nagyon nehéz nem vágyni rá; úgy értem, ráébredni és elfogadni, hogy már nem arra vágyunk, hanem másvalamit szeretnénk.

Az ember ilyennek vagy olyannak ítél valakit, azután pont az ellentétét látja meg benne. Eleinte szeret, majd a végén meggyűlöl valakit; vagy kezdetben közömbös iránta, később pedig már imádja. Sosem lehetünk biztosak benne, ki vagy mi lesz létfontosságú a számunkra, sem abban, hogy kinek vagy minek tulajdonítunk majd jelentőséget. Meggyőződéseink mulandóak és ingatagok, még azok is, amelyeket a legszilárdabbaknak vélünk. Akár az érzelmeink. Nem szabadna bíznunk magunkban.

Úgy telik el az életünk, hogy időről időre elfelejtjük saját magunkat: eltemetjük azt, akik voltunk. Egy idő után mindannyian kimondhatatlanul belefáradunk abba, amik vagyunk, és amik voltunk.

Meghallani valamit a legveszélyesebb, az már egyenlő a tudással, a beavatottsággal, a tájékozottsággal. A fülünkön nincs bőrlebeny, melyet ösztönösen leereszthetnénk valami hallatán, nem kímélhetjük meg, ha balsejtelmünk azt súgja, hallani fogunk valamit; akkor már késő.

A tettek egyedüliek és megmásíthatatlanok, míg a szavakat meg lehet ismételni, vissza lehet vonni, el lehet csépelni és helyre lehet igazítani, letagadhatjuk őket és megtagadhatjuk őket, megmásíthatjuk őket és elfelejthetjük őket.

A felbujtás nem más, mint szavak, lefordítható, gazdátlan szavak, melyek szájról szájra, nyelvről nyelvre és századról századra járnak, s ugyanazokra a tettekre bujtanak fel, amióta csak emberek, nyelvek és hallgatásra alkalmas fülek vannak a világon.

Bujtogatóink is mögöttünk szoktak állni, ők is úgy suttognak a fülünkbe, hogy nem látjuk őket, a nyelv az eszközük és a fegyverük, a szavak, mint a záporeső, az esőcsepp, amely vihar után csorog alá az ereszről, mindig ugyanarra a pontra, amíg fel nem puhítja a földet, belé nem hatol és lyukat, sőt csatornát nem fúr belé.

Én nem hiszek azokban a tévémesékben, amikor két ember találkozik, és egy pillanat alatt megszeretik egymást, mindketten szabadok és lelkesek, és egyiküknek sincsenek előzetes kételyei és aggályai.

Nem tudtam, melyik oldalra álljak, hiszen amikor fültanúi vagyunk egy vitának (...), szinte soha nem maradhatunk teljesen pártatlanok; akaratlanul is rokonszenvvel vagy ellenszenvvel, elutasítással vagy szánalommal viseltetünk az egyik fél vagy valaki iránt, akiről beszélnek - ez az átka annak, ha látunk vagy hallunk valamit.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom