Jász Géza

A fiatalság csupa fény és napsugár, csupa tavasz és kezdő nyár. Nézd meg a fakadó rügyet, a nyíló bimbót, ez a fiatalság; az emberi lélek tele örömmel, életkedvvel, tele ábránddal, tele reménységgel.
Az emberi lélek ártatlan és romlatlan, örül a létnek, nem tudja még, mi a szenvedés, mi a csalódás, a lelke még nem kopott, nincs összezúzva, de friss, egészséges és hajlékony.
Boldogan fog lepkét, csókol virágot, gyönyörködik az ég kékjében, a felhők játékában, a madár dalában.
Lelke tele van vággyal, reménnyel, élni akarással, lelkét szép eszmék, nagy célok hevítik, az örökkévalóságra gondol.
Minden ifjú előtt nyitva áll az élet.

Az akarat a siker biztos záloga.

Ha akarunk valamit, igazán kell akarnunk, nemcsak úgy ímmel-ámmal, ahogy a legtöbb ember szokta, teljes erővel kell akar­nunk, és semmiféle munkától vagy szenvedéstől nem szabad visszariadnunk, akkor biztosan elérjük azt, amit akarunk.

Az akarat felett nem győzelmeskedik semmi.

Igaz, önzetlen, érdek nélküli barátság a világon nincs, nem is lehet az ember önző alaptermészetéből kifolyólag; ilyen barát, olyan barát, az mind csak olyan mesebeszéd.

Az igaz barátságnak némi halvány formája csak oly egyének közt lehetséges, akik teljesen függetlenek egymástól s annyira műveltek, hogy egymásban csak az embert látják.

A becsület tulajdonkép az a közkincs, ami társadalmi szempontból a leglényegesebb.

Lehet valaki nagy tehetség, de becsület nélkül rongy ember, míg akinek becsülete van, bárkinek önérzettel nyújthatja a kezét.

A becsületet, mint legdrágább kincsünket, féltő gonddal kell őriznünk, azt megszerezni nehéz, sokszor egy élet kell hozzá, de elveszteni könnyű, egy másodperc alatt azt elveszíthetjük.

Sokan azt hiszik, a boldogság a gazdagság, a boldogság a jó evés-ivás, az érzéki élvezetek kimerítése, vagy az előkelő származás, a nagy állás, a nagy hatalom; sokan azt hiszik, boldogság a szellemi kiválóság vagy testi erő és szépség, mások azt hiszik, boldogság polgártársaink szeretete és tisztelete, boldogság a népszerűség. Ezek mind lehetnek a boldogság forrásai, de nagyon csalódnék bárki is, aki ezek bármelyikét is a boldogság alapjául, teljes biztosítékául tekintené.

Ki-ki a maga baját ismeri, a másét nem érzi.

Az igazi boldogságot nem a napsütötte magas hegyek fényes ormán kell keresnünk, de az elrejtett kis völgyek homályos ölén.

Az egyén nem egy külön láncszem, de a korábbi nemzedékek láncolatának szervesen összefüggő része, és így ő a családnak és hazának nem csak jelenét, de a múltját is képviseli.

Az ember a szenvedésre és a fájdalomra született, de természete a derűt is igényli, miként a virág a napsugárt.

Minden emberben vadállat lakozik, melynek legfőbb vágya a rablás, a rombolás és a gyilkolás. A kultúra az ő sok sorompójával megfékezi ezen vadállatot, de ott és amint nem érzi e sorompókat, kitör vadállatiassága teljes meztelenségében.