Jász Attila

Jász Attila

(7 idézet)

1966. március 26. —
magyar költő és esszéíró

Figyelés

A költő mindig túlérzékeny, az a dolga. Abból él. Ír. Sérülékeny, borzasztóan, de adatott neki egy gyógyulási módszer. Írhat. Így a világtól folytonosan kapott sebei gyorsan be is hegednek.

Miként ha álomba boruló nyírfaág,
kezed hanyatlóban, és külön párna vár,
de ettől még nem vagy teljesen más világ,
hiába nem tudok beszélni most veled,
elhallgat a vers is, álmosan, nélküled.

A költészet néha olyan torony,
ahonnan indokolatlanul elszállsz,
máskor némán dőlsz hátra a padon,
mint katica alatt a gyenge fűszál,
szeretők alatt lopott alkalom.
Előtted már bizonytalanul ott áll
a vers, szinte teljesen meztelen,
s leül melléd, persze, ha engeded.

Magányos vagyok
ember a holdon
cédrus a Libanon tetején.

A Zéletnek egyetlen igazi értelme van. (...) Minden fájdalom és szkepticizmus ellenére csinálni még valamit, valami hasznos(nak látszó) haszontalanságot a hátralévő időben. Keletiesebbre árnyalva a problémát, minden pillanatban csak az útra, az előttünk lévő útra figyelni. És a pillanatnyi útrészletek adta örömöket hagyni hatni. Feladat nélkül élőhalott vagy.

Vannak mondatok, melyek akár
halálos sebet is tudnak okozni,
ha épp szívtájékon találnak el.

Az ember nyugtalan teremtmény, s időnként racionálisan nem megmagyarázható indokok alapján mennie kell. Valahová. Ha jó neki, ahol van, azért. Ha nem, azért. Utaznia kell. Hisz ebben a menekülésben van az ő szabadsága.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom